Súlyos állapotban a társaival összekapott brit EP-képviselő


-A A+

Súlyos állapotban kórházba került csütörtök délelőtt Steven Woolfe, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) európai parlamenti képviselője, miután összetűzött párttársaival Strasbourgban – közölte a pártot ideiglenesen vezető Nigel Farage.

Farage arról számolt be a szóvivője által kiadott közleményben, hogy a UKIP képviselői közötti heves vitát követően Steven Woolfe „összeesett”, és súlyos állapotban kórházba szállították.

A Financial Times portálja úgy értesült a politikust többször megüthették. Az állítólagos támadás Steven Woolfe 49. születésnapján történt. Hasonlóan számolt be az eseményről a Guardian internetes oldala is, információik szerint Steven Woolfe-nak behúztak, mint írták verekedésbe keveredett, amiből „ő jött ki rosszabbul”.

A BBC szintén ír az incidensről, de csak veszekedést említ, verekedésről nem számolt be. Később azt közölték, feltételezhetően agyvérzést kapott a politikus. Az MTI tudósítása szerint Neil Hamilton, a politikus egyik képviselőtársa is arról tájékoztatta a brit közszolgálati televíziót, hogy úgy tudja, Woolfe agyvérzést kapott.

Egyes sajtóhírek szerint a brit európai parlamenti képviselő válságos állapotban van, a Politico brüsszeli hírportál helyszíni tudósítója azonban arról számolt be, hogy már magához tért.

A 49. születésnapját épp csütörtökön betöltő Steven Woolfe az előző napon jelentette be, hogy Diane James pártvezér lemondása után indulni fog az Egyesült Királyság uniós kilépéséért (Brexit) felelősnek tartott UKIP elnöki tisztségéért. Woolfe már az előző, Nigel Farage júliusi lemondását követő elnökválasztáson is indulni akart, de késve jelöltette magát.








EZT OLVASTA MÁR?

X