Clinton ismét biztosan vezet egy friss felmérés szerint


-A A+

Egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint Hillary Clinton ismét ugyanannyival vezet Donald Trump előtt, mint az előtt, hogy az FBI pénteken bejelentette, hogy újraindította a nyomozást az e-mailjei ügyében.

A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felmérése szerint a demokrata párti politikus országosan ismét 6 százalékponttal népszerűbb republikánus ellenlábasánál azok körében, akik várhatóan elmennek majd szavazni jövő kedden, vagy már szavaztak is.

Pénteken az FBI igazgatója mindössze annyit közölt a kongresszussal, hogy újabb e-maileket találtak egy olyan számítógépen, amelyet Clinton közeli munkatársának szexbotrányba keveredett, válófélben lévő férje használt, és ezek „lényegiek lehetnek” annak szempontjából, hogy Clinton külügyminiszterként nem a külügyminisztérium hivatalos rendszerét, hanem saját, privát szerverét használta elektronikus levelezésre. Ezt az ügyet egyébként júliusban lezárta az FBI. Többet most sem tártak fel, csak annyit, hogy új adatokra bukkantak.

A mostani felmérésben 1772 embert kérdeztek meg, akik már szavaztak, vagy tervezik, hogy részt vesznek a választáson. 45 százalékuk mondta, hogy Clintont támogatja, és 39 százalék adja voksát Trumpra. Múlt csütörtökön, az FBI bejelentése előtt Clinton 43-37 arányban vezetett. Abban a felmérésben, amelyben két kisebb párt jelöltje is szerepelt, Clinton előnye még tetemesebb, 8 százalékpontos.

Más felmérések eddig Clinton előnyének csökkenését mutatták. A több felmérés átlagát mutató RealClearPolitics adatai például azt mutatták, hogy Clinton előnye péntekről szerdára 4,6 százalékpontról 1,7 százalékpontra mérséklődött országosan. A Reuters és az Ipsos felmérése interneten készült, hibahatára 3 százalékpont.








EZT OLVASTA MÁR?

X