Fidesz: nem őszinte az MSZP bocsánatkérése
A Fidesz szerint a szocialisták már nem csak a hazai utcákat, hanem a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, ugyanaz a Ron Werber, aki a külhoni magyarok elleni szocialista gyűlöletkampányt kieszelte, most szavazatokért küldte kuncsorogni az MSZP elnökét. Ott bocsánatkérést színlelnek, itthon listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat - tette hozzá.
Selmeczi Gabriella szerint ha Mesterházy Attila MSZP-elnöknek valóban lelkiismereti kérdés lenne a bocsánatkérés, nemcsak azután tette volna meg, hogy a határon túliak szavazati jogot kapnak, hanem már korábban. "Gyurcsány vezetésével Mesterházy és a szocialisták egyszer már kitaszították a külhoni magyarokat a nemzet testéből és hátat fordítottak nekik. Ezért álságos és ízléstelen az újabb Ron Werber-i ötlet" - hangsúlyozza közleményében a Fidesz szóvivője.
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően. Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón az MSZP vezetője bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ" adtak.
- 35418 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35420 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35421 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35422 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35423 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35424 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni