Tabajdi: nem Tőkés László dönti el, ki számít nemzetinek


-A A+

"Senkinek nincs felhatalmazása arra, hogy kisajátítsa magának a nemzeti jelzőt. Ismereteim szerint Tőkés László sem rendelkezik olyan ráruházott hatalommal, hogy döntőbíró lehetne annak eldöntésében, ki a nemzeti és ki nem" - reagált Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője Tőkés László nyilatkozatára, amelyben szkeptikusan beszélt az MSZP kolozsvári elnökségi üléséről.tabajdi

Tabajdi elmondta: a Mesterházy Attila vezette megújult MSZP korszakhatárhoz érkezett akkor, amikor tegnap Kolozsváron meghirdette új magyarságpolitikáját. A politikus hangsúlyozta: a szocialisták olyan átfogó nemzeti programot dolgoztak ki, amelyet a külhoni magyar legitim szervezetekkel és a hazai kisebbségek országos vezetőivel történő konzultációkat követően kívánnak véglegesíteni.

"Nagy fordulópontnak látom, hogy az MSZP történetében először került a baloldali politika középpontjába a nemzeti kérdés, a külhoni magyarokra vonatkozó magyarságpolitika" - fogalmazott Tabajdi. Hozzátette: a magyar szocialisták nemzeti szempontból büszkén vállalhatják az elmúlt 22 év kormányzati és ellenzéki teljesítményét, még ha ez 2006-2010-re sajnos csak részben igaz. A nemzetpolitikában a szimbolikus politizálás, az érzelmi mozgósítás nem kapott kellő figyelmet - vélekedett.

"Tőkés Lászlónak vádaskodás és címkézés helyett inkább üdvözölnie kellene, hogy az MSZP megújulása során különös figyelmet fordít a nemzetpolitikára, a magyarságpolitikára. Baloldalellenes, antikommunista hevületét lelohasztva nem ártana, ha tájékozódna a történelmi tényekről. Amikor pedig Kós Károlyt veszi védelmébe, akkor azt javaslom, hogy az Ő személyét ne használja pártpolitikai célokra. Ne sértsen meg ezzel egy olyan gondolkodót, aki Vele ellentétben felül tudott emelkedni bal- és jobboldali eszméken a magyarság egészének érdekében. Ez lenne a hajdan jobb sorsa érdemes Tőkés László feladata is akár a református egyházon belül, akár a tágabb európai politizálásban" - mondta Tabajdi.

A szocialista delegációvezető reagált a Fidesz vádjaira is, hangsúlyozva, hogy az MSZP szakítani kíván azzal a jobboldali gyakorlattal, hogy a határon túl is újabb politikai csatateret teremt. "Az MSZP szakítani fog a magyar belpolitikai csatározások exportjával. A Fidesznek is normális, korrekt viszonyra kellene törekednie az RMDSZ-szel a jelenlegi ellenségeskedéssel, gáncsoskodással szemben. Tudomásul kéne vennie, hogy Romániában az egyetlen meghatározó magyar parlamenti politikai erő a romániai magyar választópolgárok 90%-ának támogatását élvező RMDSZ" - mondta Tabajdi.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X