Miniszterelnökség: „A Heineken egy magyar márka ellen folytat méltánytalan eljárást”


-A A+

A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a magyar kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen – válaszolta a Miniszterelnökség a PestiSrácok.hu-nak az Igazi Csíki Sör ellehetetlenítésével kapcsolatos kérdésére.

A kormányintézmény álláspontja szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy kis erdélyi sörmanufaktúra piaci kockázatot jelent a Heinekennek, és azt sem, hogy a Heineken ne tudná, mit jelent a román hatóságok előtt magyarnak lenni, Erdélyben magyar terméket gyártani.

A válaszban hozzátették, a Heineken mindennek ellenére a román hatóságokkal együttműködésben ellehetetlenít egy magyar márkát. A Miniszterelnökség ezt elfogadhatatlannak tartja, a két évvel ezelőtt megkötött stratégiai partnerség erre nem adott erre felhatalmazást a cégnek.

Korábban a Jobbik is a Heineken-termékekkel szembeni bojkottra kérte az embereket. A hódmezővásárhelyi önkormányzat szintén a holland multinacionális cég söreinek bojkottját javasolta, és még a budapesti holland nagykövetség is megszólalt az ügyben.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Heinekennek adott igazat a bíróság az Igazi Csíki Sör gyártójával szemben. A csíkszentsimoni székhelyű cég évek óta jogi harcban áll a multival, amely a romániai piacon többek közt a Ciuc nevű sörrel van jelen.








EZT OLVASTA MÁR?

X