Orbán az olimpiáról: „álomgyilkosság” történt


-A A+

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szavai szerint „álomgyilkosság” történt a budapesti olimpiai pályázat ügyében.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: azért kellett a pályázat visszavonását javasolni, hogy megmentsék Magyarországot a szégyentől. Az olimpia elnyeréséhez ugyanis egység kellett volna, ezért is nem rendeznek népszavazást Párizsban és Los Angelesben, a másik két pályázó városban - mondta a kormányfő.

 Megjegyezte, a nyári olimpiák történetében nincs példa arra, hogy olyan város kapta volna meg a rendezés jogát, ahol népszavazás volt. Szerinte az olimpiarendezésről szóló döntésen a népszavazásos "vitából odaérkező" budapesti olimpiai pályázatot "ronggyá verték volna", kérdés, hogy kapott volna-e egyetlen voksot is, és ennek a veszélynek, "lejáratódásnak" nem lehetett kitenni az országot.

„Vérzik az ember szíve" - folytatta -, mert sok magyarnak volt ez a régi álma, és most „itt történt egy álomgyilkosság". „Van egy politikai szervezet, amelyik nem is titkolta el, hogy őt nem az olimpia érdekli igazából, hanem párttá akar alakulni, és be akar lépni a politikai élet színpadára, és ezért nem drágállotta azt sem, hogy álomgyilkossá váljon” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az olimpia elleni népszavazáshoz aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette. „Azt is tudjuk, mi következik, mert ezt is átéltük már: kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán MSZP-SZDSZ-koalíció, erre kell felkészülnünk” - mondta.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az ő politikai pályafutásában lesz-e Magyarországon olimpia, a miniszterelnök azt felelte: a modern orvostudomány állása szerint az emberi élet határai kitolódnak, tehát „jó esélyem van erre”.

A Momentum Mozgalom reagált Orbán Viktor kormányfő rádióinterjújára. Az MTI-hez küldött közleményben azt írták, nem ők kezdték "az SZDSZ ifitagozataként" politikai karrierjüket, hanem a Fidesz, és nekik nem voltak közös jelöltjeik az SZDSZ-szel. A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában az olimpia elleni népszavazáshoz aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette, és szerinte számítani lehet egy "MSZP-SZDSZ-koalícióra".







EZT OLVASTA MÁR?

X