Az FBI arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy cáfolja meg Trump állítását a lehallgatásról


-A A+

Lapértesülések szerint James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy nyilvánosan cáfolja meg Donald Trump elnök állítását, miszerint elődje, Barack Obama még elnökként elrendelte Donald Trump és kampánycsapata lehallgatását.

Az információt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva szinte egyidejűleg közölte internetes oldalán a The Washington Post és a The New York Times.

Mindkét lap azt írta, hogy Comey igazgató még szombaton - Trump elnök első Twitter-bejegyzéseinek megjelenésekor - fordult az igazságügyi minisztériumhoz e kéréssel, mert megítélése szerint az elnök megjegyzése egyúttal azt a látszatot kelti, hogy az FBI törvényt sértett. Az FBI szóvivője nem kívánta kommentálni a két lap információját, és Sarah Isgur Flores, az igazságügyi minisztérium szóvivője sem nyilatkozott.

A The New York Times ugyanakkor meglepetésének adott hangot, hogy maga az FBI-igazgató miért nem adott ki nyilatkozatot. A lap szerint az FBI-nak megvannak a dokumentumai, így tudhatja, hogy Donald Trump megállapítása megalapozott-e vagy sem. A lap leszögezte, hogy míg a hírszerzés nem szokott nyilvánosan megvitatni ilyen kérdéseket, addig az FBI-t nem akadályozza semmilyen törvény, hogy nyilatkozatot adjon ki.

Obama volt elnök szóvivője, Kevin Lewis szombaton tagadta a Donald Trump állításaiban foglaltakat, mondván, hogy sem Obama elnöknek, sem a Fehér Háznak soha nem tartozott a politikai gyakorlatához, hogy amerikai állampolgárok lehallgatását, megfigyelését rendelje el. A TheBlaze című hírportál viszont vasárnap emlékeztetett rá, hogy az Obama-kormányzat igazságügyi minisztériuma 2013-ban lehallgattatta a republikánusokhoz közelálló Fox televízió ismert újságírójának, James Rosennak a telefonjait, és figyeltette az újságíró családtagjait is. A lehallgatás annak a nyomozásnak a része volt, amelyet az Obama-kormányzat folytatott újságíróknak történt kiszivárogtatások ügyében. Rosen mellett akkor az Obama-adminisztráció az AP amerikai hírügynökséget is megfigyelte.








EZT OLVASTA MÁR?

X