Hatvanötezer aláírást gyűjtöttek Kárpátalján az ukrán nyelvtörvény ellen


-A A+

Hivatalosan átadta a kárpátaljai magyar szervezetek által a kisebbségek nyelvhasználati jogainak korlátozására irányuló ukrán nyelvtörvénytervezetek ellen összegyűjtött közel 65 ezer aláírást tartalmazó íveket Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője Hennagyij Moszkalnak, Kárpátalja kormányzójának pénteken Ungváron.

Az íveket a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőinek és az aláírásgyűjtési akciót támogató történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében adták át a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal épületében, nagy ukrán médiaérdeklődés mellett. Brenzovics László felolvasta a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közös nyilatkozatát, amelyben a két szervezet tiltakozik a kárpátaljai magyarság és a többi nemzetiség nyelvhasználati és anyanyelvű oktatási jogainak korlátozásával fenyegető törvénytervezetek ellen. A magyar szervezetek arra kérték a megye kormányzóját, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a törvénytervezetek elfogadása ellen.

Válaszában Hennagyij Moszkal kijelentette: mind ő, mind a Kárpátalja megyei államhatalom érzékeli és osztja a magyarok aggodalmát, s kész elősegíteni, hogy a kérésük meghallgatásra találjon a legfelsőbb állami szinten. Hozzátette: jogosnak tartja a kárpátaljai magyarok aggódását és az érdekeik védelmében tett lépéseit. Hangsúlyozta, teljes mértékben egyetért a magyar szervezetek azon véleményével, hogy az ukrán parlament elé terjesztett mindhárom nyelvtörvénytervezet ellentmond az ukrán törvényeknek, sérti az alkotmányt és a Kijev által vállalt nemzetközi kötelezettségeket. Kiemelte: le kell szögezni, hogy nem korlátozhatók az ukrán állampolgárok nyelvhasználati és anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogai.

Hennagyij Moszkal arról biztosította a kárpátaljai magyarság képviselőit, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy az ukrán parlament jelenlegi formájában ne fogadja el a - mint fogalmazott - "dilettánsok, jogi szöveget soha nem olvasott" egyének által "összefércelt" törvénytervezetek egyikét sem. Mint mondta, hétfőn találkozik Petro Porosenko elnökkel, akinek fel fogja vetni a nyelvtörvények kérdését, átadja a magyar szervezetek nyilatkozatát és az általa vezetett hivatal által az ügyben készített dokumentumot, javasolni fogja az államfőnek a nyelvtörvénytervezetek társadalmi és szakértői vitára bocsátását, valamint megküldését a Velencei Bizottságnak véleményezés céljából. A kormányzó azt is elmondta, hogy Kárpátalján nagy hullámokat fog vetni a kettős állampolgárságot tiltó elnöki törvénytervezet körüli vita. Ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, a mostani ukrajnai belpolitikai helyzetben nem kellene ilyen és hasonló kezdeményezésekkel előállni, amelyek szerinte az ukrán gazdaság válságáról és a lakosság egyre romló szociális helyzetéről, az utak siralmas állapotáról hivatottak elterelni a figyelmet.

Hennagyij Moszkal leszögezte: az ukrán alkotmány értelmében senki nem fosztható meg az állampolgárságától. Úgy vélte, nem kellene feszegetni az állampolgársággal kapcsolatos kérdéseket, főként az országnak azokban a régióiban, amelyek korábban más országok fennhatósága alá tartoztak, és az ott élőknek történelmileg sajátságos kötődéseik alakultak ki. Mint hangsúlyozta, szerinte békén kell hagyni azokat az egyszerű embereket, akiknek az ukrán mellett más állampolgárságuk is van, hogy jobban tudjanak boldogulni. Képletesen szólva megjegyezte: Kárpátalja kiürül, ha elfogadják a kettős állampolgárságot tiltó törvényt. A kormányzó elítélte és visszautasította az egyes ukrán médiumok által egyre sűrűbben hangoztatott vádaskodásokat, hogy Kárpátalja szeparatista, vagy hogy engedték teljesen elmagyarosítani. Hangsúlyozta: mind neki, mind az általa irányított megyei államhatalmi szervnek lesz elegendő kitartása a nemzetiségi kérdések rendezéséhez. Arra kérte a magyar szervezetek vezetőit és az egyházak képviselőit, ők is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Kárpátalján továbbra se legyen szembenállás, és a problémákat sikerüljön nyugodt mederben megoldani.

A találkozót követően Brenzovics László az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nagyon örül annak, hogy Kárpátalja kormányzója pozitívan, megértéssel és segítő szándékkal viszonyul a kárpátaljai magyarság gondjaihoz. Reményét fejezte ki, hogy közös erőfeszítéssel sikerül megakadályozni a kárpátaljai magyarok jogérvényesítését fenyegető kijevi törekvéseket. Az aláírásgyűjtést nagyon sikeresnek értékelte, az egyházaknak és a másik magyar szervezetnek köszönetet mondva kifejtette: az akció bebizonyította, hogy a kárpátaljai magyarság teljes mellszélességgel kiáll szerzett jogainak a védelmében, hiszen az összegyűlt aláírások száma jelzi, a kárpátaljai magyar felnőtt lakosság több mint fele kézjegyével látta el a tiltakozást. Úgy vélte, a két magyar szervezet együttműködése töretlen marad.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke az MTI-vel közölte: örvendetes és bizalomra ad okot, hogy Kárpátalja első embere és a megyei, valamint a beregszászi járási államhatalmi szervek támogatják a kárpátaljai magyarságot jogvédő törekvésében. Biztatónak mondta a nagyszámú aláírás összegyűlését, ami szerinte azt jelzi, hogy noha sok kárpátaljai magyar tartózkodik külföldön, sokan maradtak a szülőföldjükön is, akik készek kiállni érdekeik védelme mellett. A kárpátaljai magyar politikus köszönetet mondott az egyházak mellett azoknak az aktivistáknak, akik fáradtságot nem ismerve bonyolították le az egy hónapja kezdett aláírásgyűjtést.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X