Lemondta moszkvai útját a brit külügyminiszter


-A A+

Boris Johnson azért nem utazik, mert az oroszok támogatják a szíriai rezsimet.

Eredetileg hétfőn látogatott volna Moszkvába Boris Johnson, a brit külügyminiszter, ahol egy munkaebéden vett volna részt az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval. Közös sajtótájékoztatót is tartottak volna, és találkozott volna orosz ember jogi aktivistákkal és a helyi brit üzleti érdekeltségek vezetőivel is.

Öt év után most először ment volna újra brit külügyminiszter az orosz fővárosba. Végül azért nem megy, mert Nagy-Britannia elítéli, hogy Oroszország a keddi mérgesgáz-támadás után még mindig támogatja a szíriai rezsimet. Egyúttal felszólítják Oroszországot, hogy mindenképpen segítse a politikai rendezést Szíriában, valamint együttműködésre sarkallják a nemzetközi közösség többi országával, hogy a jövőben több ilyen eset ne forduljon elő.

Boris Johnson azt mondta, elsődleges feladatának tartja már azt, hogy az USA-val együttműködve összehangolt nemzetközi támogatást alakítson ki a szíriai tűzszünet érdekében, a G7-ek április 10-11-re tervezett külügyminiszteri találkozója előtt. Johnson azt mondta, hogy erről már egyeztetett az amerikai külügyminiszterrel, Rex Tillersonnal.

Tillerson a G7-csoport találkozója után, még a jövő héten ellátogat majd Moszkvába. Johnson a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Oroszországnak fenn kell tartani a kapcsolatokat, de nagyon óvatos módon, és mindig figyelni kell, hogy Moszkva éppen miben mesterkedik.  Úgy gondolja, hogy ha létrejön egy olyan egyezség Moszkvával, ami Bassár el-Aszad szír elnök lemondásához vezetne, akkor az iráni befolyásás is csökkenne a térségben. Ez pedig lehetőséget adna a közös fellépésre Oroszországgal az Iszlám Állam ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X