Hétfőn este is tüntettek a Lex CEU kihirdetése után


-A A+

Hétfőn este Budapesten spontán tüntetést szerveztek a Sándor Palotához rögtön azután, hogy a köztársasági elnök bejelentette: aláírta és kihirdette a lex CEU-t.

Este fél 12-kor nagyjából 1500 főre duzzadt a Sándor Palotánál tüntető tömeg, amelyhez folyamatosan még többen csatlakoztak, de legalább ennyien távoztak is. Végül fél 12 után a tömeg szervezetten elvonult – írja a HVG.

A tömeg előbb azt skandálta, hogy "Konzultáni jöttünk", ami lassan átment: "bosszút állni jöttünk" rigmusba. A hangulat ennek ellenére békés, alapvetően magyar huszonévesek gyűltek össze az elnöki hivatal előtt. "Fantomelnök, hazaáruló, add vissza a diplomád" - kiabálják a fiatalok.

Este 11 után három fiatal feltehetően festékkel teli flakonokkal dobálta meg a Sándor Palotát, az egyik el is találta az erkélyt. Ezek után Gulyás Márton aktivistát kiemelték a rendőrök a tömegből. Egy fiatalt a lendülete továbbvitte, őket a rendőrök elkapták, két társa időben visszalépett. A "támadás" messzebb volt a tömeg magjától, nem volt olyan nagy itt a rendőri felhozatal. A rendőrök mellett a tüntetők is azonnal átvonultak a helyszínre. Később nőtt a tömeg száma, erősítés érkezett.

A tüntetők fél 12 után elhagyták a Várat, az Oktogon felé vették az irányt. Az addig a Várban gyülekező készenlétis rendőrök csoportja a Clark Ádám térre vonult. A Clark Ádám térre a Sikló melletti lépcsőn hamarabb leérő százak a Hunyadi úton csatlakozó százakat köszöntötték feltartott világító mobilokkal. Lassan a tömeg elhagyja Budát. Az utolsók lefeküdtek a rendőrautók elé a Clarkon, így azok nem tudtak felhajtani a hídra, ezért az Erzsébet híd felé kerülnek, majd rendőri és tüntetői unszolásra mégis felkeltek a földről.

A Magyar Rádióhoz vonultak

A Blaha Lujza téren a várakozásokkal szemben nem csatlakoztak újabb csoportok a tünetőkhöz. A rendőrség le is zárta a teret. Ezt követően a Magyar Rádióhoz mentek, a Pollack Mihály téren a tömeg a rádiót védő rendőrsorfallal állt szemben. Némi dulakodás is történt.

Majdnem elszabadultak az indulatok, aztán mindkét fél rendezte a sorait, és a tömeg "Békés tüntetés!"-skandálással nyugtatta le magát. Aztán rázendítettek arra, hogy "Állítsuk meg Moszkvát!", illetve "Ruszkik, haza!"

Az egyik tüntető felmászott az épület homlokzatára, feldobtak neki egy EU-s zászlót, ő pedig kitűzte, miközben az emeleti ablakból próbálta pár rendőr elérni őt, sikertelenül. A rendőrök a dulakodás közben azonban pár ember legázspréztek – írja a HVG.








EZT OLVASTA MÁR?

X