Szijjártó Kijevben: a konkrét segítség „ára” a magyar kisebbség jogainak szavatolása


-A A+

Magyarország számos konkrét segítséget nyújtott Ukrajnának, cserében viszont elvárja, hogy ne sérüljenek az ott élő magyar nemzeti kisebbség jogai - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kijevben, miután Miroslav Lajcák szlovák és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel közösen megbeszélést folytattak ukrán kollégájukkal, Pavlo Klimkinnel.

Közös sajtótájékoztatójukon az MTI kérdésére válaszolva Szijjártó Péter elmondta: Magyarország sok-sok milliárd forintot költött arra, hogy Ukrajna és azon belül is Kárpátalja gazdasági fejlődését segítse. "Ugyanakkor komoly elvárásunk Ukrajnával szemben, hogy fejezzék be a (kárpátaljai) magyar intézmények vegzálását, és mindazokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a magyar kisebbség jogait korlátoznák" - szögezte le. Emlékeztetett arra, hogy számos bírálat érte a közép-európai országokat, mert állítólag nem működnek kellőképpen együtt Ukrajnával. "Ehhez képest a tények azt mutatják, hogy éppen a közép-európai országok azok, amelyek nemcsak hangos szavakban, hanem valódi tettekkel is támogatják Ukrajnát" - szögezte le. Rámutatott, hogy nem a közép-európai országok, hanem Hollandia miatt nem lépett még mindig életbe az Európai Unió és Ukrajna között a szabadkereskedelmi megállapodás, és nem a közép-európai országok felelősek azért sem, hogy több mint egy éven keresztül nem lépett életbe az ukrán állampolgároknak biztosítandó vízummentesség.

Az elmúlt időszakban nyújtott magyar támogatások közül kiemelte, hogy Magyarország az elsők között kezdett gázt szállítani Ukrajnának, 50 millió dolláros segélyhitelkeretet ajánlott fel kárpátaljai infrastrukturális fejlesztésekre, több mint ötmilliárd forintnyi humanitárius segítséget küldött Kárpátaljára, valamint megnyitott egy hétmilliárd dolláros pályázati keretet a kárpátaljai kis- és közepes vállalkozások beruházásainak támogatásához, emellett Magyarország az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziójában az egyik legnagyobb kontingenssel van jelen.

Elfogadhatatlan, hogy a kettős állampolgárság nem elfogadott

„Határozott elvárásunk ugyanakkor az, hogy ne szavazza meg az ukrán parlament azt az oktatási törvénytervezetet, amelynek nyomán csorbulna a magyar kisebbség joga az anyanyelvi oktatáshoz. Azt várjuk, hogy a magyar nyelvhasználatot korlátozó nyelvtörvényt ne fogadja el semmilyen ukrán testület, valamint hogy a kettős állampolgárság megtiltásáról szóló törvény se hozza nehéz helyzetbe a magyarokat" - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország elvárja, hogy legalább egy kétoldalú megállapodásban ez utóbbi kérdést a két ország rendezze egymás között.  Kijelentette, hogy Európában teljesen normális jelenség a kettős állampolgárság, ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy ezért a kárpátaljai magyarokat megbüntessék Ukrajnában. Szijjártó Péter figyelmeztetett arra, hogy amennyiben Ukrajnával a kétoldalú konzultációk nem vezetnek eredményre a kisebbségi jogok tekintetében, Budapest európai fórumok elé viszi a kérdést. Reményét fejezte ki, hogy ez elkerülhető lesz. 

Ukrán válasz: nem a magyarokkal van a gond

Pavlo Klimkin válaszában hangsúlyozta, hogy a tervezett intézkedések nem az Ukrajnában élő magyar kisebbség ellen irányulnak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Kijev számára a kettős állampolgárság egy rendkívül kényes kérdés az Ukrajnát sújtó orosz agresszió miatt. "Nem kívánjuk Pandora szelencéjét megnyitni, viszont büntetésről sincs szó" - jegyezte meg. Az ukrán külügyminiszter sürgette, hogy az Európai Unió tegyen többet az Ukrajnát lejárató orosz propagandával szemben. 

A sajtótájékoztatóján elhangzott: a három visegrádi ország változatlanul támogatja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi épségét, továbbá a minszki megállapodások betartását és végrehajtását minden érintett fél által a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezése érdekében. Készek a jövőben is segítséget nyújtani az ukrajnai politikai és gazdasági reformokhoz. 

A nap folyamán a magyar, a szlovák és a cseh külügyminiszter a kijevi parlamentben folytat tárgyalásokat törvényhozókkal, valamint találkoznak Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel és Petro Porosenko államfővel is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X