Ezt mondta az EB szóvivője Soros György brüsszeli látogatásáról


-A A+

Soros György látogatása nem befolyásolhatja az Európai Bizottság döntéseit a magyar felsőoktatási törvénnyel vagy a migrációs válság kérdésével kapcsolatban. A brüsszeli testület teljesen függetlenül működik – jelentette ki csütörtökön a bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva.

Margarítisz Szkínász a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Európai Unió végrehajtói szerveként a bizottság „teljesen függetlenül jár el”, különösen a közösségi jog alkalmazásának területén. Mint mondta, bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra, végül azonban kizárólag a brüsszeli testületé a döntés.

​A Jean-Claude Juncker és Soros György közötti csütörtöki találkozóval kapcsolatban Szkínász elmondta, a megbeszélésnek a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU), valamint az ukrajnai helyzet állt a középpontjában. Emellett közölte: az egyeztetésen Carlos Moedas kutatásért és tudományért felelős uniós biztos is részt vett. Hozzátette, hogy Juncker és Soros több mint húsz éve ismerik egymást, „nincs semmi különösen drámai ebben a találkozóban”.

A szóvivő egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezik a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti konzultációjára adott válaszukat elküldeni minden háztartásba Magyarországon, és nem fognak óriásplakátokat bérelni, sem pedig kampányt indítani.

Hangsúlyozta, hogy mindenkinek elérhető az interneten a szerdán magyarul is közzétett négyoldalas dokumentum, amelyben pontról pontra végigvették és elemezték a magyar kormányzati kampányban szereplő – a testület szerint „téves és megtévesztő” – állításokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X