Az amerikai külügyminiszter szerint Kína figyelmeztette Észak-Koreát


-A A+

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter információi szerint Kína figyelmeztette Észak-Koreát, és egyúttal szankciókat is kilátásba helyezett ellene.

Az amerikai diplomácia vezetője a Fox televíziónak adott - helyi idő szerint - csütörtök délutáni nyilatkozatában közölte, hogy kínai tisztségviselők tájékoztatták a washingtoni kormányzatot az Észak-Koreának címzett figyelmeztetésről. Tillerson azonban azt nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen rangú kínai tisztségviselő egyeztetett Washingtonnal.

Az amerikai külügyminiszter szerint ez volt eddig a legszigorúbb figyelmeztetés, amelyet Peking Phenjan címére megfogalmazott. „A kínaiak arról informáltak bennünket, hogy közölték Phenjannal: amennyiben a rezsim további rakétakísérleteket hajtana végre, Kína külön szankciókat foganatosít ellene” - mondta az interjúban Rex Tillerson. A tárcavezető azonban arról nem szólt, hogy milyen szankciókról van szó. A miniszter arról sem beszélt, hogy Kína mikor fogalmazta meg e figyelmeztetést. 

Kína egyébként februárban már felfüggesztette szénimportját Észak-Koreából, most áprilisban pedig a kínai média felvetette, hogy újabb provokációk esetén Peking esetleg kevesebb nyersolajat szállít Észak-Koreának.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamai külügyminiszteri szinten pénteken ülnek össze, hogy megvitassák az észak-koreai helyzetet. A tanácskozáson Rex Tillerson elnököl, és várhatóan arra ösztökéli majd kollégáit, hogy valamennyi tagország teljes egészében hajtsa végre a már kirótt szankciókat.

Csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a Trump-kormányzat magánúton arra kérte Jimmy Carter volt elnököt - aki korábban közvetített Washington és Phenjan között -, hogy ezúttal maradjon távol ettől az ügytől, ne kíséreljen meg semmiféle közvetítést, mert megnehezítené Washington nyomásgyakorlását Észak-Koreára. Brian Hook, a külügyminisztérium tisztségviselője személyen kereste fel georgiai otthonában a kéréssel Cartert azután, hogy a volt elnök tájékoztatást kért a Fehér Ház Észak-Koreával szemben szigorodó álláspontjáról.








EZT OLVASTA MÁR?

X