Párizs: Francois Hollande átadta az államfői stafétát Emmanuel Macronnak


-A A+

Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől.

A szigorú protokoll szabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Francois Hollande fogadta a gépkocsin érkező Emmanuel Macront, aki kamerák kereszttűzében vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.

​Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszan kezet rázott, majd egyórás megbeszélésre félrevonultak az elnöki irodába. Ennek során Hollande egyebek mellett a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának.

Az új köztársági elnök az egyeztetés után kikísérte elődjét, aki gépkocsin hagyta el az Elysée-palotát, s az őt öt évvel ezelőtt jelölő Szocialista Párt székházába hajtott.

Frissítés: „Franciaország hatalma nem hanyatlik...” – Macron.

Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke a díszteremben ünnepélyesen beiktatta hivatalába Macront, aki megkapta a Becsületrend legmagasabb fokozatát, a Nagy Keresztet. Az ünnepségen az új államfő felesége, a levendulakék kosztümben érkező Brigitte Macron férje mellett kiemelt helyen tűnt fel, amely hírmagyarázók szerint új, meghatározó szerepet jelez előre az elnök feleségének az Elysée-palotában. A zászlófelvonással befejeződött ceremónia végén huszonegy ágyúlövés jelezte, hogy Franciaország történelmének 25., az 1958 óta tartó V. köztársaságnak pedig a nyolcadik államfője átvette a hivatalát.

A saját, jobb - és baloldali pártok fölé helyező mozgalmát vezető 39 éves politikust a szavazatok 66,1 százalékával május 7-án választották meg öt évre köztársasági elnöknek a 33,9 százalékot elért Marine Le Pennel szemben.

A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette rendezett beiktatási ünnepség mintegy háromszáz vendége előtt államfőként mondott első beszédében Emmanuel Macron leszögezte, hogy „semmiben nem enged azokból az ígéretekből, amelyeket a franciáknak (a kampányban) tett”, s legfőbb célja, hogy „visszaadja a franciáknak a magukba vetett bizalmat”. „A világnak szüksége van mindarra, amit a franciák mindig is tanítottak neki: a szabadság bátorságára, az egyenlőség igényére és a testvériség szándékára” – fogalmazott az új francia államfő.

„Franciaország évtizedek óta kételkedik önmagában: fenyegetve érzi magát a kultúrájában, a szociális modelljében, a mély meggyőződéseiben ... Meg fogom győzni a honfitársaimat arról, hogy Franciaország hatalma nem hanyatlik, hanem egy fantasztikus újjászületésben vagyunk, mert kezünkben van minden olyan képesség, amely a XXI. század nagyhatalmait meghatározza” – mondta Emmanuel Macron.








EZT OLVASTA MÁR?

X