Feltételezett iszlamistákat fogtak el Berlinben


-A A+

Elfogtak Berlinben négy feltételezett szélsőséges iszlamistát egy kábítószer-terjesztő hálózat felszámolására indított razzián.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati médiatársaság szerint a rendőrség a német fővárosban egyszerre hat helyszínen, köztük legalább egy menekültszálláson tartott házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, kábítószereket, mobiltelefonokat és számítógépeket, és őrizetbe vettek kilenc embert. Valamennyien szíriai vagy iraki származású férfiak, a gyanú szerint kokaint, hasist és ecstasy-t terjesztettek.

Négy gyanúsítottat a vallási indíttatású erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamos iszlamisták között tartottak számon, három ellen elfogatóparancs volt érvényben.

Az eljárást ugyan nem a gyanúsítottak szélsőséges iszlamista meggyőződése miatt indították, hanem bűnszövetkezetben, üzletszerűen folytatott kábítószer-terjesztés miatt, de ez az eset is azt mutatja, hogy a határok elmosódnak, mondta a berlini ügyészség szóvivője.

Az eset azért is fontos mert a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri is kábítószer-kereskedő volt.

A berlini tartományi parlamentben ellenzékben lévő kereszténydemokraták egyik belbiztonsági ügyekkel foglalkozó képviselője, Burkard Dregger, a médiatársaságnak elmondta, hogy a terrorizmustól független ügyeket is beleértve, minden lehetőséget meg kell ragadni a terrorgyanúsként számon tartott emberek letartoztatására, hogy ne tudjanak merényletet elkövetni.

Anis Amri ügyében a napokban kiderült, hogy a tartományi bűnügyi hivatalban valószínűleg mulasztást követtek el, amit a merénylet után megpróbáltak eltussolni.

A tartományi kormány belső vizsgálatával feltárt adatok szerint a hivatal már 2016 novemberében megállapította, hogy az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan gyanúsítható kábítószerrel üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna letartoztatásához.

A nyomozók azonban nem követték a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos szálat, valószínüleg azért, mert Anis Amri szélsőséges iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a szempontból nem találták relevánsnak drogügyeit.

A merénylet után pedig hivatalos dokumentumok manipulálásával megpróbálták úgy beállítani az ügyet, mintha Amri csekély mennyiségű kábítószerrel kereskedett volna. A kormány ezért feljelentést tett a bűnügyi hivatal ellen, a tartomáyni parlamentben vizsgálóbizottság alakult.

Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin központjában fekvő Breitscheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert halálra gázolt, 53 embert megsebesített.







EZT OLVASTA MÁR?

X