A Fehér Ház cáfolta, hogy elhalasztanák Trump londoni útját
A Fehér Ház határozottan cáfolta vasárnap, hogy felmerült volna Donald Trump elnök londoni látogatásának elhalasztása. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője cáfolta, és „hamis hírnek” minősítette, hogy Trump elnök jelezte volna Theresa May brit miniszterelnöknek látogatása elhalasztását.
Vasárnap a The Guardian című brit lap közölte, hogy Trump a személye elleni várható tiltakozások miatt egyelőre nem kíván eleget tenni a meghívásnak, amelyet még januárban adott át neki II. Erzsébet királynő nevében Theresa May kormányfő Washingtonban.
A baloldali lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette internetes oldalán: információi szerint Trump telefonon közölte volna Mayjel, hogy amíg a brit közvélemény nem támogatja a látogatását, addig nem utazik Londonba.
Az információ nyilvánosságra kerülése után Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonnal Twitter-üzenetben üdvözölte a látogatás elmaradását, ám a Downing street 10, azaz a brit kormányfői hivatal leszögezte: a királynő Trump elnöknek szóló meghívása változatlanul érvényben van.
Vasárnap délután a Fehér Ház egyik szóvivője, Raj Shah már jelezte, hogy Trump elnök és May kormányfő ugyan beszélt egymással telefonon, de a vizit elnapolása szóba sem került. Vasárnap este Sean Spicer szóvivő megerősítette, hogy az elnök londoni látogatása nem marad el.
- 40769 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40771 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40771 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40772 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40774 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40774 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni