A biztosítók figyelmeztettek a veszélyre a Grenfell Tower katasztrófája előtt
A biztosítási piac szereplői figyelmeztették a brit kormányt a gyúlékony külső épületburkolatok jelentette veszélyre egy hónappal a Grenfell Tower katasztrófája előtt - közölte a brit biztosítók szövetsége (ABI).
Közleménye szerint a szövetség 2009 óta sürgette a kormányt, hogy vizsgálja felül az épületek tűzbiztonságára vonatkozó előírásokat, idén májusban pedig arra figyelmeztetett, hogy a gyúlékony külső burkolóelemek alkalmazása hozzájárulhat a tüzek terjedéséhez a magasépítésű házakon.
A brit biztosítók szövetségének figyelmeztetéséről a Fiancial Times című lap számolt be elsőként. A London nyugati részén lévő Grenfell Tower toronyházat elpusztító június 14-i tűzvészben a rendőrség eddigi becslései szerint 79-en vesztették életüket.
A brit kormány közben azt közölte, hogy mostanra 60-ra emelkedett a katasztrófa nyomán elrendelt országos tűzbiztonsági felülvizsgálaton elbukott toronyházak száma.
Minden épület, amelynek külső burkolati elemeit azóta bevizsgálták, elbukott a gyúlékonysági teszteken – mondta el Sajid Javid, az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter, hozzátéve, hogy a szóban forgó épületek között van hatvan toronyház is Nagy-Britannia 25 különböző térségéből.
Szombaton az észak-londoni Camden kerületben több száz lakásból költöztették ki a lakókat, miután kiderült, hogy házukat ugyanolyan külső burkolóelemekkel látták el, amilyenek a múlt héten teljesen kiégett londoni toronyházon is voltak. A kerületi tanács sürgősséggel elrendelt kiürítési utasítása 733 lakást és csaknem négyezer lakót érint Camden öt toronyházában.
- Zárlatos hűtőszekrény okozta a múlt heti londoni tűzvészt
Külföld - Londoni tűzvész: 79 lehet a halálos áldozatok száma
Külföld - Még kimondani se merik, hogy hányan veszthették életüket a londoni tűzvészben
Külföld - Még mindig oltják a londoni toronyházat
Külföld - Legalább tizenketten meghaltak a londoni tűzvészben
Külföld - FRISSÍTVE: legalább hatan meghaltak a londoni tűzvészben
Külföld
- 40757 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40759 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40760 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40761 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40762 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40762 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni