Merkel: nehéz lesz a hamburgi csúcs


-A A+

Nehéznek ígérkezik a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozója, és bizonytalan a tárgyalások kimenetele – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.

A vezető ipari államok és a legnagyobb feltörekvő országokat, valamint az EU-t mint intézményt összefogó csoport soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormányfője Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szoros az együttműködés az előző soros elnök Kínával és a következő soros elnök Argentínával.

Az úgynevezett trojka együttműködése révén „azt hiszem, és remélem, hogy sikerül elkerülni néhány zátonyt, de nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény” – mondta Angela Merkel a pénteken kezdődő találkozóról. Megjegyezte: a 20 eltérő fejlettségű és más-más elképzelésekkel rendelkező tagot „nem egyszerű összehozni”.

Röviddel a kancellár sajtónyilatkozata után szóvivője, Steffen Seibert a kormányszóvivői tájékoztatón jelezte, hogy a G20-csúcs zárónyilatkozata még nincs készen, a szövegen dolgozó delegációk „nehéz” megbeszéléseket folytatnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X