76 rendőr sérült meg Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén


-A A+

Többtucatnyian megsérültek csütörtökön Hamburgban a rendőrök és szélsőbaloldali tüntetők összecsapásában, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén.

A hatóságok adatai szerint összesen 76 rendőr sérült meg, hárman kórházi kezelésre szorultak. A G20 – Üdv a pokolban (G20 – Welcome to Hell) elnevezésű tüntetés szervezői úgy tudják: számos aktivista is sérülést szenvedett, néhányan közülük súlyosan megsebesültek. Pontos számukat egyelőre nem tudni. A szervezők közölték azt is, hogy legalább 10 embert őrizetbe vettek.

A hatóságok szerint péntekre virradóra különböző aktivista csoportok még mintegy 6000 tagja volt úton a városban, ennek ellenére a helyzet valamelyest nyugodtabbá vált. Emellett Hamburg-szerte anyagi károkról érkeztek bejelentések – tette hozzá a rendőrség a Twitteren.

Értesülések szerint egy rendőrségi helikopter pilótáit lézermutatóval vették célba, ami átmeneti vakságot és szemsérülést okozott náluk.

Korábbi sajtóbeszámolók szerint csütörtökön 20 óra körül feketébe öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró demonstrálók tűzijátékokat gyújtottak és kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikaspray-vel és vízágyúk bevetésével válaszoltak. A rendőrök szerint a 12 ezer tüntető között mintegy ezren voltak a maszkot viselő aktivisták.

A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgba más német tartományokból és külföldről. Ez az eddigi legnagyobb szabású rendőri művelet az elővárosokkal együtt több mint ötmillió lakosú észak-németországi kikötővárosban.








EZT OLVASTA MÁR?

X