Megszűnni látszik az anyanyelven tanulás lehetősége Kárpátalján


-A A+

A kárpátaljai magyar szervezetek nyilatkozatban tiltakoznak az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény ellen, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől – írja az MTI.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tiltakozását fejezi ki az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény ellen.Gyerekek hittanórán a kárpátaljai Beregszászon. Noha az iskolák fenntartása az ukrán állam feladata, ez korántsem jelent garanciát a zavartalan működésre. Fűtőanyaghiány miatt telente akár hosszabb időszakokra is bezárhatnak egy-egy intézményt | Fotó: MTI/Mohai Balázs„A törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg" – írják a tiltakozó szervezetek. A nyilatkozat szerint a magyar szervezetek Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordulnak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt.     

A módosított oktatási törvény csak az elemi iskolában (1–4. osztály) engedélyezi a nemzetiségi kisebbségek számára valamennyi tantárgy anyanyelven történő tanítását, az általános iskola esetében (5–9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására. 








EZT OLVASTA MÁR?

X