Negyvenezren tiltakoztak Barcelona utcáin a„szükségállapot” ellen


-A A+

Negyvenezren gyűltek össze szerda este a barcelonai Katalónia-téren tiltakozni az október elsejei függetlenségi referendumot megakadályozni akaró spanyol központi hatóságok erőszakos beavatkozása ellen.

A spanyol rendőrök egy katalán kisvárosban, a Barcelonától 50 kilométerre levő Biguesben megtalálták egy raktárban és elkobozták az október elsejei referendumra nyomtatott 10 millió szavazócédulát. Egy másik helyszínen csak erőszakkal tudták elszállítani azt a 45 ezer tájékoztató levelet, amelyben a katalán kormányzat a szavazóbiztosnak jelölt személyeket informálta volna feladataikról. 

Mint írtuk, a cirkusz a reggeli órákban robbant ki, amikor a spanyol rendőrség felfegyverzett alakulatai „elfoglalták” a katalán kormányzat több épületét, ahol házkutatást végeztek, a referendummal kapcsolatos propagandaanyagokat, szavazóurnákat és szavazócédulákat kerestek. Ugyanakkor letartóztattak 14 magas rangú katalán tisztésgviselőt, közöttük Katalónia alelnökének kabinetfőnökét is.

A hír futótűzként terjedt el a városban és pillanatok alatt kisebb tömeg gyűlt össze a „megszállt” épületek előtt. „Szavazni fogunk” - zúgta az egyre növekvő tömeg a divatos Rambán. 

Bonyolítja a helyzetet, hogy a házkutatási akciók elvégzésével nem a tartományi rendőrséget, a katalán kormányzat által fenntartott Mossos d’Esquadra munkatársait bízták meg, hanem a madridból irányított Guardia Civilt, amely így a totalitárius spanyol rendszer utált jelképévé változott Barcelonában. A katalán tüntetők körbevették a megszállt épületeket, felmásztak a Guardia Civil rendőrségi járművekre, amelyeket felismerhetetlenségig összematricáztak és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő arra szólította fel a katalánokat, hogy „térjenek vissza a normalitáshoz” és viselkedjenek ésszerűen. Viszont szavai süket fülekre találtak, ugyanis a katalánokat rettenetesen feldühítette a referendum megtartása elleni erőszakos központi fellépés. „Madrid óriási hibát követett el. Mi csak szavazni akartunk, és ők háborút indítottak” – fogalmazott a La Vanguardia című barcelonai lapnak a Katalán Nemzeti Tanács elnöke. Egy másik katalán civil szervezet, a Barcelonai Kerületek Szövetsége utcára hívta fel a lakosságot, hogy megvédjék a katalán intézményeket. „Üdvözöljük és együtt tüntetünk Barcelona, és Katalónia egyéb településeinek utcáin a lakossággal. Kérek mindenkit, hogy őrizzük meg őket békéseknek” – üzente Twitter-fiókján keresztül Ada Colau, a katalán főváros polgármestere. 

 

A feszültség a madridi parlamentbe is átterjedt, ahol Gabriel Rufian, a függetlenségpárti ERC kéviselője arra szólította fel Mariano Rajoy kormányfőt, hogy „vegye le a mocskos kezet a katalán intézményekről”, majd párttársaival együtt kiviharzott az ülésteremből.

Eközben Carles Puigdemont katalán elnök azzal vádolta meg a spnayol államot, hogy fe facto szükségállapotot léptetett életbe Katalóniában azzal, hogy felfüggesztette a regionális kormányzat intézményeinek működését.

Az október elsejére tervezett függetlenségi népszavazásról a Maszol kiküldött tudósítója Barcelonából számol be.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X