Európai Bizottság: jogszerűtlen volt a katalán népszavazás


-A A+

A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.

Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie. Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre - hangsúlyozta.

Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze - tette hozzá. A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője sajtótájékoztatóján aláhúzta, az uniós bizottság a jogi keretek betartásáért felelős intézmény. Az Európai Uniót és tagállamait több évtizedes alkotmányosság értékei tartják össze, ugyanakkor bizonyos kezdeményezések megpróbálják gyengíteni a képviselt értékeket és ilyen esetben az Európai Bizottság állást foglalhat azok védelme érdekében.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az erőszak eszköze újbóli használatának elkerülésére szólította fel Mariano Rajoy spanyol kormányfőt. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő tanács vezetője Twitter-üzenetében közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott a spanyol miniszterelnökkel, akit arra kért, mielőbb előzze meg, hogy a jelenlegi helyzet elmérgesedjen. Elmondta, megérti a katalán függetlenségről tartott népszavazás spanyol alkotmányra hivatkozva kimondott érvénytelenségét, ugyanakkor a referendumot megzavaró erőszak nem ismétlődhet meg.

A népszavazás történéseiről Barcelonából tudósítottunk élőben. A részletek itt olvashatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X