Az ukránok megfontolják annak a lehetőségét, hogy az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó részeit differenciáltan alkalmazzák az uniós tagországok nyelveinek esetében.
Négy oldalas levélben adott hétfőn reggel kitérő választ Carles Puigdemont katalán elnök arra a kérdésre, hogy kikiáltotta-e október 10-én a függetlenséget.
A vasárnap lebonyolított ausztriai parlamenti választás előzetes végeredménye szerint a szavazáson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a voksok 31,6 százalékával, Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 27,4) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,7 százalék) előtt.
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap megerősítette, hogy „megindította az eljárást” annak érdekében, hogy a nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinstein amerikai filmproducertől visszavonják a legmagasabb francia állami kitüntetést, a becsületrendet.
A külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki Írországra, a szigethez közeledő Ophelia hurrikán miatt.
Több mint 10 millió dollár gyűlt össze az idei év harmadik negyedében Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányára.
A kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők – közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra.
A Hustler pornómagazin alapító-tulajdonosa, Larry Flynt 10 millió dollárt ígért Donald Trump amerikai elnököt kompromittáló információkért. Flynt vasárnap egész oldalas hirdetésben tette közzé az ajánlatot a The Washington Post című amerikai lap hasábjain.
Időjárási riasztásokat adtak ki az írországi és a brit meteorológiai szolgálatok az Ophelia hurrikán hétfő délutánra várt érkezése előtt. A hurrikán a szakértők szerint viharrá szelídül, mire a Brit-szigetek fölé ér, de így is orkánerejű szélre és özönvízszerű esőzésekre kell számítani az érintett térségekben.
A legfrissebb részeredmény szerint vasárnapi az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg 31,7 százalékkal ausztriai parlamenti választásokat.
A brit rendőrség vasárnap bejelentette, hogy három újabb esetben indított nyomozást Harvey Weinstein amerikai filmproducer ügyében.
Orkánerejű széllel, özönvízszerű esőzéssel és nyárias hőmérsékletekkel érkeznek a Brit-szigetek fölé hétfőn az Ophelia hurrikán addigra valamelyest szelídülő áramlatai.
Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap reggel Ausztriában, a több mint 6,4 millió választásra jogosult közvetve arról is dönt, hogy milyen irányba terelődjön az ország politikája, milyen kormánykoalíció lehet életképes.
Tengerbe zuhant egy teherszállító repülőgép Elefántcsontpartnál szombaton, röviddel azután, hogy felszállt az abidjani nemzetközi repülőtérről - írja az MTI szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések nyomán.
Egyes helyeken sikerült megfékezni péntek estére a tűzvészt Kalifornia északi részén, a híres borvidékeken, de a halálos áldozatok száma tovább nőtt, immár 34, amire nem volt példa az állam tűzvészeinek történetében.
Több mint 120 év után idén először fordult elő, hogy tíz hurrikán formálódjon az Atlanti-óceán térségében, a tizedik az Ophelia, amely szerdán trópusi viharból fejlődött kettes kategóriájú hurrikánná.
Olaszország és Tunézia is erősítette a két ország közötti tengerszakasz ellenőrzését az utóbbi időben felerősödött illegális migráció megfékezésére - jelentette az olasz sajtó pénteken.
Hatályba lépett pénteken Ukrajnában az a törvény, amely előírja a televízióknak, mekkora százalékban kötelesek ukrán nyelvű műsorokat sugározniuk.
Bombafenyegetés miatt a hatóságok kiüríttették a Raiffeissen Bank összes oroszországi fiókját, és nem működik a pénzintézet telefonos ügyfélközpontja sem - közölte pénteken az Interfax hírügynökség.
El kell érni, hogy Szlovákiában a november 4-i megyei választáson minél több magyar menjen el szavazni, mert ez a választás fontosabb lesz, mint a korábbi - mondta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke pénteken Nagymegyeren, a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.