Felnőtt tartalom!
Nem vagyok 18 éves
Elmúltam 18 éves

Már hét nő vádolja szexuális zaklatással a neves magyarországi rendezőt


-A A+

Már hét nő vádolja szexuális zaklatással Kossuth- és Jászai Mari-díjas Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét. A magyar színházi élet egyik legtekintélyesebb vezetője lemondott posztjáról, és a Színművészeti Egyetemen is felfüggesztette az oktatást.

A magyarországi sajtó beszámolói szerint óriásira dagadt a hét végére a 74 éves Marton László érdemes művész körüli botrány. A Harvey Weinstein amerikai sztárproducert leleplező vallomásokon felbátorodva eddig összesen hét nő vádolta meg szexuális zaklatással a neves rendezőt.

A sort egy héttel ezelőtt Sárosdi Lilla kezdte, és ő volt az egyetlen, aki névvel vállalta a vádakat, a többiek névtelenül nyilatkoztak a sajtónak. A 444.hu vasárnap megjelent cikkében megszólaltatott áldozatok elmondták, hogy a hatalmi helyzetben lévő rendező a tapasztalatlan, de lelkes lányokat meginvitálja a próbáira, ahol a nézőtéren melléjük telepszik, beülteti őket a kocsijába, amivel elmennek egy elhagyatott helyre, vagy csak elhívja őket fagyizni.

Egyikük például arról számolt be, a 80-as években vidékről járt fel a vígszínházi próbákra. Marton László szívélyesen invitálta őt többször is, aztán rendszerint kettesben maradtak, aminek a végén rányomta erővel a lány fejét a nemi szervére. A színésznő elmondta, nem húzta el a fejét, hagyta, hogy megtörténjen, talán mert gyenge akaratú volt és azt hitte, ilyenek a férfiak, ilyen egy viszony. Az eset többször megtörtént, le is feküdtek egymással.

Miután Sárosdi Lilla nyilvánosan megnevezte, Marton László először egy pármondatos közleményben jelentette ki, hogy a történet „rágalom”, és kilátásba helyezte, hogy pert indít. Amikor a vádak sokasodtak, továbbra is fenntartotta, hogy „a személyével kapcsolatos állítások valótlanok”, de az üggyel kapcsolatos „vizsgálatig, amelynek áll elébe” felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és lemondott a vígszínházi főrendezői titulusáról is.

Marton László a 444 újságírójának megkeresésére nem akarta kommentálni az értesüléseket, annyit mondott: meg fogja találni a módját, hogy később elmondja a véleményét.








EZT OLVASTA MÁR?

X