„Nemkívánatos személy” lett a spanyol király Girona városában


-A A+

Persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek minősítette VI. Fülöp spanyol királyt a katalán Girona város közgyűlése szerdai ülésén.

A függetlenséget támogató Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és Népi Egység (CUP) nevű pártok előterjesztésükben bírálták az uralkodót, amiért nyíltan szembehelyezkedett a katalán „önrendelkezési akarattal”.

VI. Fülöp október 3-án televíziós beszédet intézett a nemzethez, amelyben azt mondta, hogy a katalán kormány „ismétlődően, tudatosan és szándékosan” megsértette a törvényeket. Elfogadhatatlan magatartásukkal veszélybe sodorhatják Katalónia és egész Spanyolország gazdasági és társadalmi stabilitását - hangsúlyozta két nappal az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott katalán függetlenségi népszavazás után.

A város a spanyol uralkodó mellett nemkívánatos személynek minősítette Enric Millót, a spanyol kormány katalóniai megbízottját is. A határozat valójában politikai állásfoglalás, konkrét jogi következménye nem lesz.

Girona városát 2015 őszéig Carles Puigdemont jelenlegi katalán elnök irányította, aki elnökké választásakor mondott le a polgármesterségről, de családjával jelenleg is ott él.








EZT OLVASTA MÁR?

X