A katalán népszavazásban használatos szavazóhelyiségek lepecsételésére utasította a katalán rendőrséget a spanyol főügyész. Eddig több mint 9 millió szavazólapot foglalt le a spanyol csendőrség.
A román külügyi tárca és Románia Parlamentje is határozott felszólítást fogalmazott meg Ukrajna irányába, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az ukrajnai románok anyanyelvi oktatásának biztosítása érdekében.
Ukrajnába látogat a román parlamenti küldöttség, miután Petro Porosenko ukrán államfő aláírta az új oktatási törvényt.
Egyetlen kisebbségi tannyelvű iskola sem fog bezárni Ukrajnában, és a tanárok sem fogják elveszíteni állásukat - ígérte a román parlamentben felszólaló ukrán nagykövet kedden.
A Nagy-Britanniában élő románoknak „egyáltalán nem kellene aggódniuk” a Brexit utáni sorsukról, ugyanis „rendkívül értékes tagjai társadalmunknak” és „bolondok lennénk, ha visszaengednénk őket Romániába” – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek adott exkluzív interjújában Boris Johnson brit külügyminiszter, aki rövid látogatásra érkezett Bukarestbe.
Tiltakozik Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője az ellene Kárpátalja magyarlakta településein ismeretlenek által indított szórólapos lejárató kampány miatt.
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, miután Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt.
Nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az ukrán nyelv ismeretét egy kijevi televíziónak nyilatkozva.
Már októberben elindulhat az olasz kormány Líbiában tervezett humanitárius beavatkozása - nyilatkozott Mario Giro olasz külügyminiszter-helyettes, miután a kormány egyeztetett több mint húsz olaszországi nemkormányzati szervezettel (NGO) a műveletről.
Palesztin fegyveres nyitott tüzet izraeli biztonságiakra kedd reggel Ciszjordániában, három embert megölt, egy negyediket megsebesített – számolt be az esetről az izraeli hadsereg rádiója.
Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.
Zavart elméjű lehet az a férfi, akit kilenc fegyverrel a kocsijában vettek őrizetbe a Fehér Háznál még hétfőn reggel.
Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak – adta hírül hétfőn éjjel az erbíli választási bizottság az előzetes eredményt.
Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál. A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta hétfőn az új oktatási törvényt, amelyet szeptember 5-én fogadott el a kijevi parlament, és amely a kisebbségi nyelveken történő oktatás visszaszorítása miatt komoly tiltakozásokat váltott ki belföldön és külföldön, köztük Romániában és Magyarországon is.
Forgalomlassító megmozdulásokkal és az olajfinomítók blokádjával tiltakoztak hétfőn a francia fuvarozók a hétvégén hatályba lépett munkajogi reform ellen. A kamionosok a rendeletek teljes visszavonását követelik.
Szükségállapotot vezettek be az óceániai Vanuatu Ambae nevű szigetén, ahol a Lombenben nevű vulkán kitörése miatt már több mint ötezer lakost kellett kitelepíteni a tűzhányó környékéről - jelentette hétfőn a Vanuatu Daily Post című helyi lap internetes felülete.
Lőfegyvereket birtokló személyt vettek őrizetbe az amerikai titkosszolgálat emberei a Fehér Ház közelében - jelentette hétfői közleményében a titkosszolgálat.
A háromszéki magyar és román önkormányzati képviselők közösen kérik az Ukrán államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt, amely megfosztja az ukrajnai nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.
Az észak-iraki autonóm Kurdisztán függetlenségéről tartanak ma népszavazást a bagdadi vezetés szembenállása és a nemzetközi nyomás ellenére.