Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, de valószínűleg nem egyszerű természeti csapásról van szó.
Több párt az utolsó percig kampányol Németországban a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt.
Csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról, amikor a testület népirtás vagy más súlyos tömeges bűncselekmények esetében hoz határozatokat.
Erőltetett ütemben telepítik ki a lakosságot Puerto Rico szigetének északnyugati részéből, ahol gátszakadás fenyegeti több tízezer ember életét - közölték a hatóságok helyi idő szerint még pénteken.
Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy új, több robbanófej hordozására képes kétezer kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétával - jelentette szombaton a teheráni média.
Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.
Ferenc pápa az európai püspöki konferenciák migrációs felelőseit fogadta a Vatikánban.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján "nincs kormányváltó hangulat" Magyarországon.
Izrael ismét légicsapást mért péntek hajnalban a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében egy fegyverraktárra, a támadás nagy erejű robbanással járt, amelyet hallani lehetett a szíriai fővárosban - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja pénteken.
A katalán elnök a népszavazás melletti kitartásra buzdította az embereket.
Klaus Johannis államelnök azt kérte csütörtökön a Philadelphiában élő román közösségtől, hogy továbbra is járuljanak hozzá Románia és az Amerikai Egyesült Államok közti jó kapcsolatokhoz.
Az amerikai magyarság két tekintélyes személyiségét tüntették ki New Yorkban csütörtökön, Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „a történelem legkeményebb ellenlépésének” számításba vételével fenyegette meg pénteken az Egyesült Államokat, miután Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, hogy teljes megsemmisülés fenyegeti.
Theresa May brit miniszterelnök szerint óhatatlanul nehéz folyamat lesz a Brexit, vagyis az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mindenkinek közös érdeke azonban, hogy a kilépésről folyó tárgyalások sikerre vezessenek.
Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa csütörtökön a Vatikánban.
A 7,1-es erősségű mexikói földrengés után Kaliforniában sokan attól tartanak, hogy az amerikai államban is pusztító földmozgás jöhet hamarosan.
A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek a szeptember 25-re tervezett észak-iraki kurd függetlenségi népszavazás ellen - jelentette csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.
Őrizetbe vett a rendőrség csütörtök hajnalban Londonban egy 17 éves fiút a múlt heti londoni metrómerénylettel összefüggésben.
Az iraki kormányerők támadást indítottak csütörtök hajnalban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik utolsó iraki fellegvára, Havíja ellen.
Klaus Iohannis román államfő szerdán találkozott New Yorkban Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével.