Negyvenezren gyűltek össze szerda este a barcelonai Katalónia-téren tiltakozni az október elsejei függetlenségi referendumot megakadályozni akaró spanyol központi hatóságok erőszakos beavatkozása ellen.
Dél-Korea csütörtökön jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében 8 millió dollár értékben humanitárius segélyt küld Észak-Koreának - jelentette a déli Yonhap hírügynökség.
Kalifornia állam főügyésze keresetet nyújtott be szerdán az amerikai szövetségi kormány ellen a mexikói határra tervezett határkerítés miatt, újabb akadályt gördítve Donald Trump elnök egyik legfőbb kampányígéretének megvalósítás elé.
Moszkvában hat bevásárlóközpontot és 12 önkormányzati épületet, Szentpéterváron pedig a történelmi belvárosban található Palota tér egy részét kellett kiüríteni bombariadó miatt - közölték szerdán orosz sajtóforrások.
Tortola szigetéről mentették ki az utolsó hét román állampolgárt, akik az Irma hurrikán által sújtott övezetben rekedtek. Őket Barbados-London-Bukarest útvonalon sikerült visszahozni Romániába a külügyminisztérium krízishelyzeteket kezelő csoportjának erőfeszítéseit követően - áll a külügyi tárca közleményében.
Robbanásig feszült a helyzet szerdán délelőtt Barcelonában, amikor a spanyol katonai rendőrség alakulatai behatoltak a katalán kormányzat gazdasági minisztériumába.
A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
Az Európai Unió rendületlenül támogatja Irak egységét, szuverenitását és területi integritását, ezért kerülni kell a szeptember 25-ére tervezett kurd függetlenségi népszavazáshoz hasonló, kontraproduktív és egyoldalú cselekedeteket - szögezte le szerdán Federica Mogherini, EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Miroslav Lajčákkal, az ENSZ közgyűlésének elnökével találkozott kedden Klaus Johannis államfő New Yorkban.
Észak-Korea engedélyezte egy maláj előkelőségnek, hogy az őt szállító gépek szabadon használhassák az ország légterét, amit nem tehet meg senki más a külföldi vezetők közül - közölte szerdán a Channel News Asia hírtelevízió.
Nagyjából októberben indulhat meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.
Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times.
A polgári védelem vezetőjének, Luis Felipe Fuentének a közlése szerint késő estig országosan 150-re emelkedett a 7,1-es erősségű mexikói földrengés halálos áldozatainak száma.
Őrizetbe vettek kedd este egy fiatal férfit a londoni metróban múlt pénteken elkövetett pokolgépes merénylettel összefüggésben - közölte a brit rendőrség. Ő a harmadik, akit a terrorcselekmény után indult országos nyomozás kezdete óta elfogtak.
Nagy erejű - 7,1-es erősségű - földrengés rázta meg kedden Mexikó déli részét - közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, hogy teljes megsemmisülés fenyegeti. Az elnök szerint az Egyesült Államok Észak-Korea lerombolására kényszerülhet.
A törvények szigorítását kérte az olasz kormánytól Virginia Raggi római főpolgármester kedden azután, hogy az utóbbi tíz nap alatt három nőt erőszakoltak meg az utcán az olasz fővárosban.
Több, mint 20 ezer embert kellett evakuálni kedden Moszkvában és három másik oroszországi régióban a tízedik napja tartó, pokolgépes támadások veszélyére figyelmeztető hamis telefonhívások miatt.
Az izraeli hadsereg lelőtt egy Szíria felől a Golán-fennsíknál izraeli légtér felé tartó drónt - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Továbbra sem lesz Szlovákiában állami ünnep Csehszlovákia létrehozásának napja, az ellenzéki liberálisok erre vonatkozó javaslatát kedden a pozsonyi törvényhozás elutasította.