Így ünnepelik a karácsonyt a világ konfliktuszónáiban
Az iraki Al-Kosh városában először celebrálhatnak ünnepi misét azóta, hogy a területet elfoglalta az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet - tájékoztat az EuroNews.
Világszerte a karácsonyt ünneplik a keresztények, így a ciszjordániai Betlehemben is. A Bibliában írottak szerint a városban született Jézus. Az előző hetekben sorra törtek ki összecsapások az izraeli katonák és a palesztin tüntetők között, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Az erőszak napjai után a karácsonyi szertartások igazi ünnepi hangulatot hoztak Betlehembe.
Jézus hagyomány szerinti születési helyét ezekben a napokban zarándokok ezrei keresik fel. A palesztin területen található keresztény szent helyeket idén 2 millió 700 ezer turista kereste fel.
Az Irak északi részén fekvő Al-Kosh városában és környékén nagy lélekszámú keresztény közösség él. Idén először celebrálhatnak ünnepi misét azóta, hogy a területet elfoglalta az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet.
Az afganisztáni határnál található pakisztáni városban, Kvettában rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készültek a hatóságok a karácsony előtti napokban. Kvetta metodista temploma ellen egy hete hajtott végre támadást négy öngyilkos merénylő: 9 embert megöltek, 56-an megsebesültek, amikor a támadók berontottak a templomba, ahol egy szertartás idején négyszáz hívő imádkozott. A templomot azóta kitakarították, de az erőszak nyomait még látni a megrongálódon berendezésen és a falakon.
A biztonsági aggodalmak ellenére a pakisztáni keresztények kis közössége az utcán ünnepelt.Pakisztán a világ második legnépesebb muzulmán országa, a lakosság 1,5 százaléka keresztény csupán.
- 33019 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33021 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33021 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33023 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33024 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33024 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni