Nagy-Britannia maradna az EU-ban, ha az átalakulna


-A A+

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is.

David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki – közölte az MTI.

Lidington, a kabinetirodát vezető miniszter – aki e minőségében a brit kormány munkáját összehangoló legfontosabb szakpolitikai testület vezetője, és Theresa May miniszterelnök helyettesének tekinthető – a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak kijelentette: a politikában mindig veszélyes azt mondani, hogy „soha”, de nem hiszi, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás döntését meg lehetne változtatni.

A referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra szavazott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament minapi plenáris ülésén azt mondta: nem lehet akadálya annak, hogy az Egyesült Királyság végül mégis tagja maradjon az Európai Uniónak, vagy visszatérjen az EU-ba, ha a britek esetleg meggondolják magukat.

David Lidington azonban a The Daily Telegraph szombati kiadásában megjelent interjúban félrevezetőnek nevezte az olyan latolgatásokat, hogy a britek esetleg meggondolják magukat, és visszatérnek az EU-ba akkor is, ha az a jövőben „ugyanúgy néz ki, mint amit most éppen elhagyunk”.

A kabinetiroda vezetője – aki az EU-népszavazás kampányában Theresa May miniszterelnökhöz hasonlóan a bennmaradást szorgalmazó tábor tagja volt – az interjúban kijelentette: várakozása szerint az EU átalakul, és egy nemzedéknyi idő múlva már a maitól eltérő szerkezeti képet mutat majd.

Lidington szerint a jövőbeni brit parlamentek és generációk feladata lesz annak megfontolása, hogy milyen kapcsolatrendszer legyen az Egyesült Királyság „és az európai együttműködés megváltozott jövőbeni formája között”.








EZT OLVASTA MÁR?

X