Amerikai nők százezrei tüntettek Trump beiktatásának első évfordulóján


-A A+

Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton – az egyéves évfordulóra is emlékezve – vonultak ismét utcára a nők.

Sajtójelentések szerint Chicagóban mintegy 300 ezren vettek részt a megmozduláson, New Yorkban Bill de Blasio polgármester hivatala szerint 120 ezren tüntettek, Los Angeles demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti Twitter-bejegyzésében 600 ezer protestálóról írt. A szövetségi fővárosban, Washingtonban szemmel láthatóan jóval kevesebben voltak, mint a tavalyi megmozduláson, de így is ezrek voltak az utcán.

Tüntettek még például a kaliforniai San Franciscóban és a coloradói Denverben, a texasi Dallasban és az észak-karolinai Charlotte városában is. Összesen mintegy 250 amerikai városban szerveztek megmozdulásokat.

Minden helyszínen más jelszavakat skandáltak és más és más okok miatt vonultak fel. Washingtonban a nők jogait követelték és a Trump-adminisztráció társadalompolitikáját bírálták, a felvonulók „Egyenlő jogokat, emberi jogokat” és „Nem a gyűlölet, hanem a szeretet teszi naggyá Amerikát” feliratú táblákkal vonultak. Denverben az volt a cél, hogy felhívják az emberek figyelmét a választások fontosságára és buzdítsanak mindenkit, hogy vegyen részt az idei félidős választásokon novemberben. New Yorkban a nők nagyobb politikai szerepvállalása mellett álltak ki, Charlotte-ban a fajgyűlöletet ostorozták. Sok helyen a felszólalók a szexuális zaklatások elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozták.

Hallatták hangjukat politikusok és közéleti személyiségek, a művészvilág tagjai egyaránt. Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi csoportjának vezetője Washingtonban rövid beszédet mondott, ebben „lepontozta” Donald Trump elnökségének első esztendejét, s hozzátette: „nem gyötrődünk, hanem megszervezzük magunkat”. Los Angelesben Eva Longoria színésznő a demonstráción mondott beszédében kijelentette: „a szavazatotok a legerőteljesebb eszköz, ami rendelkezésetekre áll, mindenkinek, aki abban a privilégiumban részesül, hogy szavazhat, voksolnia kell”.

Donald Trump Twitter-üzenetben reagált a megmozdulásokra. A bejegyzésben elnöksége első évének gazdasági eredményeit dicsérte, amelyek szerinte a nőket is segítették. Az elnök így fogalmazott: „csodálatos az időjárás mindenütt a mi nagyszerű országunkban, tökéletes nap ez a nők menetéhez. Menjetek ki most, és ünnepeljétek az elmúlt tizenkét hónap történelmi mérföldköveit, a példa nélkül álló gazdasági sikert, a jólétet! 18 év óta most volt a legalacsonyabb a női munkanélküliség”. Az Egyesült Államokban egyébként decemberben a nők körében 3,7 százalékos volt a munkanélküliek aránya, míg az átlagos munkanélküliség 4,1 százalékos volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X