Magas importvámokról rendelkezett Trump


-A A+

Donald Trump amerikai elnök néhány importáru magas vámjáról írt alá rendeletet, sajtóértesülések szerint a kormányzat újabb magas védővámokat készít elő. 

A kínai importból származó napelemekre 30 százalékos importvámot, a főleg Kínából és Vietnamból behozott nagy, közösségi mosógépekre pedig 50 százalékosat vet ki az amerikai kormányzat.

Az erről szóló rendelkezés aláírásakor Donald Trump újságíróknak leszögezte: az "Amerika az első" gondolat jegyében fogant politika egyik lépéséről van szó. Az elnök azzal érvelt: az importot felváltó hazai áruk forgalmazásával amerikai munkahelyeket teremtenek.

Több amerikai lap egybehangzó információi szerint a kormányzat a következő hetekben az import acélra és alumíniumra szintén magas vámot kíván kivetni. A kereskedelmi minisztérium már a múlt héten átküldte ajánlásait a Fehér Házba, javasolva az acélimport megvámolását. Ez szintén elsősorban Kínát érintené.

Donald Trump még tavaly felkérte a tárcát: vizsgálja meg, milyen mértékű nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha az amerikai acél- és alumíniumszükséglet jó részét importból fedezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X