Amerika nem zárja ki a légicsapás lehetőségét Szíriában


-A A+

Nem zárta ki a Szíriára mért légicsapás lehetőségét James Mattis amerikai védelmi miniszter, aki a katari emírrel tartott tárgyalásai előtt nyilatkozott újságíróknak a Pentagonban. 

"Jelenleg semmit sem zárok ki" - fogalmazott a tárcavezető, aki elmondta azt is, hogy az amerikai kormányzat konzultál európai és közel-keleti szövetségeseivel a megteendő lépésekről.

Mattis kifejtette: az "első dolog", amit az amerikai kormányzat vizsgál, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett sor vegyi fegyverek alkalmazására Szíriában. Utalt arra is, hogy 2013-ban Oroszország vállalt kezességet azért, hogy Szíria felszámolta vegyifegyver-készletét. A miniszter egyúttal hangsúlyozta, hogy a Trump-adminisztráció más országokkal együttműködve kíván foglalkozni a témával. De - mint fogalmazott - minden megoldás "az asztalon van".

Amerikai sajtóhírek szerint Donald Trump elnök még hétfőn este tárgyal katonai vezetőkkel a szíriai helyzetről. A megbeszélésen jelen lesz John Bolton, az új nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki hétfőn lépett hivatalba. Donald Trump vasárnap kilátásba helyezte, hogy Damaszkusznak "magas árat kell majd fizetnie" a vegyifegyver-támadásért.








EZT OLVASTA MÁR?

X