FRISSÍTVE - Torontóban élő erdélyi újságíró a merényletről: „Csak idő kérdése volt”


-A A+

Szándékosnak tűnik annak a sofőrnek a tette, aki bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban, és elgázolt 25 embert, akik közül tíz meghalt - mondta keddre virradóra Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke. FRISSÍTÉS: „Csak idő kérdése volt” – írta a merényletről blogján egy Torontóban élő sepiszentgyörgyi újságíró.

Torontó rendőrparancsnoka szerint „az incidens határozottan szándékosnak tűnik”, de hozzátette, hogy továbbra sem ismert a sofőr indítéka. Egyben megerősítette a CBC kanadai hírtelevízió korábbi közlését, miszerint az őrizetbe vett gyanúsított a 25 éves Alek Minassian. Mint mondta, a torontói külváros, Richmond Hill lakója nem szerepelt a rendőrség nyilvántartásában.

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter a közös sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta: a tett nem veszélyezteti Kanada nemzetbiztonságát. Arra utalt, hogy elszigetelt esetről van szó. Korábbi közlések kilenc halottról és tizenhat sérültről szóltak.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök „tragikus és értelmetlen támadásnak” nevezte közleményében a torontói Yonge utcában történteket. „Mindannyiunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva” – fűzte hozzá. Időközben a CBC News hírtelevízió birtokába került egy videofelvétel a gyanúsított őrizetbe vételéről. A videón látható, ahogy az utca közepén álló gyanúsított többször előrántott egy fegyvernek látszó tárgyat, amellyel a feléje közelítő rendőrök felé mutatott és azt kiáltotta, hogy „Öljetek meg!”. Hírügynökségi beszámolókban nagyra értékelték azt a rendőrtisztet, aki önmérsékletet tanúsítva élve vette őrizetbe Alek Minassiant. Szakértők véleménye szerint a gyanúsított azt akarta, hogy a rendőrök végezzenek vele.

Goodale korábban elmondta: túl korai még, hogy a gázolásról meg lehessen állapítani, terrorcselekmény volt-e. Hozzátette: a kanadai kormány egyelőre nem emelte meg a terrorkészültséget.

A miniszter szót ejtett arról is, hogy egyelőre nem tudni, az incidensnek van-e köze a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminisztereinek Torontóban rendezett találkozójához. Chrytia Freeland kanadai külügyminiszter bejelentette, hogy a tanácskozás kedden a menetrend szerint folytatódik. John Tory, Torontó polgármestere részvétét fejezte ki az érintetteknek.

A Fehér Ház szintén részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családtagjainak és közölte, imádkozik értük, valamint minden „szükséges segítséget” felajánlott a kanadai kormánynak. A washingtoni látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök „mély szolidaritását fejezte ki a kanadai néppel”.

FRISSÍTÉS: "Egyik percről a másikra lett nem biztonságos város Torontó. Nem hittem volna, hogy ezt egyszer le fogom írni. Bár nagyon sok barátom azt mondta, hogy csak idő kérdése, és ide is begyűrűzik a terrorizmus, akárcsak Európába vagy az Egyesült Államokba" – írta a merényletről a blogján egy közel tíz éve Torontóban élő sepsiszentgyörgyi újságíró.

Ludvig Zsuzsannát ledöbbentette a hír. "Arra gondolok, hogy az 1896 kilométer hosszú Yonge Street-et mától nem csak a világ leghosszabb utcájaként fogják számon tartani, hanem azért is, mert egy őrült 3 kilométeren keresztül az általa bérelt kisteherautóval élő célpontokként vadászta le a gyanútlan embereket. A mérleg 10 halott és 15 sebesült. Ártatlan emberek, akik rossz helyen voltak, rossz időben" – írja.

Az újságíró szerint a neve alapján a merénylő egy bevándorló. "Olyan, mint én, vagy mint majdnem mindannyian, akik itt élünk. Akik arra voltunk büszkék, hogy Kanada egy biztonságos ország, egy jobb, élhetőbb ország sok máshoz viszonyítva. Hallgatom a torontói rendőrfőnököt, aki azt mondja, meggyőződéssel, hogy Torontó egy biztonságos város marad és lesz. És megpróbálok hinni neki. Nincs választásom" – zárul a bejegyzése.








EZT OLVASTA MÁR?

X