Litvániában több mint húszezer lengyel írta alá a Minority SafePacket


-A A+

Eljutatták hétfőn az illetékes hatóságoknak Vilniusban azt a 20 284 aláírást, amellyel a litvániai lengyel közösség támogatta a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. 

A FUEN elnöke, Vincze Loránt a leadást követően a litván Szejmben (parlament) tartott sajtótájékoztatót a litvániai lengyel választási szövetség (LLRA) elnökével, Valdemar Tomaševski EP-képviselővel, illetve Zbignev Jedinskij parlamenti képviselővel.

“Romániai magyarként országunk, a balti államokhoz hasonlóan, az utolsó hullámban csatlakozott az Európai Unióhoz. Mi, romániai magyarok nagy reményeket fűztünk az EU-hoz, úgy gondoltuk, hogy nemzeti kisebbségként itt kaphatunk védelmet és támogatást nyelvünk és kultúránk számára. Aztán rá kellett jönnünk, hogy az EU sokkal inkább a gazdasági jellegű együttműködésről szól, és bár Brüsszel számos területet szabályoz, a nyelvi és kulturális jogok nincsenek ezek között, annak ellenére sem, hogy az EU mottója: Egység a sokszínűségben. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió csak a 24 hivatalos nyelvét és a többségi kultúrákat támogatja, és a kisebbségvédelmet teljes mértékben a tagállamok hatáskörének tekinti” – mutatott rá Vincze Loránt.

Elmondta: az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést 1 millió 320 ezren támogatták, és 11 országban lépték át a meghatározott küszöböt. A balti államok (Litvánia, Lettország) mellett keleten (Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország, Szlovénia, Bulgária), délen (Olaszország, Spanyolország) és északon (Dánia) is átlépte a küszöböt a kezdeményezés támogatóinak száma. Ez egyértelműen mutatja, hogy nem egy regionális jellegű kezdeményezésről van szó, Európa minden pontjáról különböző kisebbségek álltak mellé, és a kezdeményezés egy európai kisebbségvédelmi mozgalommá nőtte ki magát – jegyezte meg a FUEN elnöke, aki köszönetet mondott a litvániai lengyel közösségnek a közös ügy felkarolásáért.








EZT OLVASTA MÁR?

X