Lájkolásra köteleznek tanárokat Oroszországban
Helyi tanügyi és kulturális intézmények dolgozóit kötelezték arra a Moszkva régiójába tartozó Voszkreszenszk kerületben, hogy lájkolják a hivatalos állami bejegyzéseket.
A Vkontakte, a Facebook, az Instagram és az Odnoklassniki közösségi oldalakon olvasható bejegyzések lájkolására köteleztek tanárokat és kulturális intézmények alkalmazottait, ráadásul azt is leírták nekik, hogyan jelentsék ezt.
A Meduza beszámolója szerint a szövegben leírják azt, hogyan kell profilt nyitni egy közösségi oldalon, ha már nincs, és aztán ismerősnek felkérni a különböző fontos politikai szereplőket, mint például az önkormányzatban vagy oktatási hivatalban dolgozó vezetőket.
Mint azt instruálják: "klikkelj a like gombra a legrfissebb bejegyzéseknél, amelyeket még nem olvastál". Ezt követően táblázatban kell lejegyezni, hogy melyik posztokra adtak reakciót, pénteken délután 3-kor pedig le kell adniuk egy kollégának, aki az üggyel foglalkozik.
Bár ezek az instrukciók informálisan keringenek, többen is elmondták a Meduzának, hogy valóban létezik ilyen szöveg, és valóban helyi vezetők küldték ki április közepén.
- 38180 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38182 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38183 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38184 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38185 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38186 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni