Iráni atomszerződés: tovább súlyosbítja a helyzetet Trump


-A A+

Újabb szankciókat rendelt el csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium Iránnal szemben, miután Washington a hét elején felmondta az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodást.

Szokás szerint a pénzügyi tárca szankciókkal foglalkozó részlege a honlapján tette közzé, hogy az amerikai kormány hat iráni személyt és három iráni vállalatot sújt büntető intézkedésekkel. Mind a vállalatokat, mind a személyeket azzal gyanúsítják, hogy dollármilliókat juttattak az iráni Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységéhez.

"Az iráni rezsim és központi bankja visszaélt azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben ezeknek a vállalatoknak és személyeknek hozzáférésük volt az emírségek vállalataihoz, és így ott amerikai dollárt tudtak vásárolni, amelyből finanszírozták az Iszlám Forradalmi Gárda és az al-Kudsz rosszindulatú tevékenységét" – szögezte le a pénzügyi tárca Steve Mnuchin miniszter által aláírt közleménye.

A kommüniké szerint az iráni központi bank aktívan segédkezet nyújtott a pénzfelvételhez és tovább áramoltatásához, miközben elfedték dollárvásárlásuk valódi célját. Ez a térségben tevékenykedő egyes csoportok finanszírozása, vagy egyenesen felfegyverzése volt.

A pénzügyminisztérium bejelentette azt is, hogy döntését az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve hozta meg és sikerült megszakítania a pénzáramoltatásnak ezt a hálózatát. A hat személy és a három vállalat elleni szankciókat az Egyesült Államokban a globális terrorizmussal gyanúsítottakra érvényes törvények alapján hozták meg. A büntető intézkedésekkel sújtottak mindegyike iráni illetőségű.

Arról, hogy a szerződés felmondásának milyen következményei várhatóak, itt írtunk bővebben.







EZT OLVASTA MÁR?

X