Egy robbanást követően kiürítették kedd este a brüsszeli főpályaudvart, az épületet kiürítették - közölte egy helyszínen lévő rendőr a dpa német hírügynökséggel.
A Fehér Ház szóvivője közölte: egyelőre nincs esély arra, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozzék Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet „főmuftijával”.
Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden.
A német külügyminiszter támogatását kérte Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, aki az ernyőszervezet német munkacsoportjának (AGDM) éves találkozóján vesz részt.
Elutasította a német alkotmánybíróság a Zöldek beadványát, amellyel az ellenzéki párt el akarta érni, hogy a szövetségi parlament (Bundestag) még a rövidesen véget érő törvényhozási ciklusban vegye napirendre a melegházasság bevezetéséről szóló javaslatukat.
Őrizetbe vették kedden a az előző napi párizsi furgonos merényletkísérlet iszlamista radikális elkövetőjének négy hozzátartozóját - közölték rendőrségi források.
Csaknem 200 millió amerikai választó személyes adatai szivárogtak ki az interneten - tudatta helyi idő szerint hétfőn az adatbázist megtaláló UpGuard nevű informatikai cég.
Hőség tombol az Egyesült Államok déli és délnyugati államaiban, Kalifornia egyes vidékein 53 Celsius-fokot mérnek. A leginkább Új-Mexikóban, Arizonában, Nevadában, Kaliforniában szenvednek a hőhullámtól.
Terrorelhárítási műveletet hajtott végre a finn rendőrség azt követően, hogy egy, a fővárosban, Helsinkiben lévő templomot fenyegető veszélyről értesült - közölték a hatóságok hétfőn.
Az ohiói Cincinnatiban hétfőn meghalt Otto Warmbier, az az egyetemista, akit a múlt héten kómában szállítottak haza Észak-Koreából. Donald Trump amerikai elnök elítélte Észak-Koreát.
Szándékosan rendőrségi furgonba rohant egy autó Párizsban, a Champs-Elysée sugárúton hétfő délután, nem sérült meg senki - közölte a helyi prefektúra.
Azt nem pontosan tudni, hogy miért, de az amerikai elnök megüzente: imádkozik Vujity Tvrtkóért és az ATV magyar hírcsatornáért.
Az Európai Unió szorosabb együttműködésre törekszik a védelem terén, és továbbra is elkötelezi magát a NATO alapokmányának ötödik cikkelye mellett - jelentette ki Angela Merkel.
A kétsebességes Európa problémája szinte teljesen megszűnt, nyilatkozta hétfőn Berlinben Klaus Johannis államelnök az Angela Merkel német szövetségi kancellárral folytatott megbeszélést követően.
Napokon belül a kijevi parlament elé kerül az az elnöki törvényjavaslat, amelyben Ukrajna hivatalosan agresszornak, azaz vele hadban álló félnek minősíti Oroszországot.
Muzulmánokat akart ölni az a fehér férfi, aki gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében.
Románia stabil ország, működőképes gazdasággal - jelentette ki Klaus Johannis hétfőn Berlinben, az Angela Merkel német szövetségi kancellárral folytatott megbeszélésén.
Több mint ezer migránst tett partra a szicíliai Palermo kikötőjében az olasz parti őrség hajója hétfőn, és további több mint ezer ember érkezett a calabriai Reggio Calabriába az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet hajójának fedélzetén azok közül, akiket a hétvégén mentettek meg a Földközi-tengeren.
A rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt heti londoni tűzvész halálos áldozatainak száma. A vizsgálatot vezető rendőrtiszt hétfői tájékoztatása szerint az adat tartalmazza az eltűntek számát is, a hatóságok feltételezése szerint azonban ők is életüket vesztették a katasztrófában.