Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztét vasárnaptól, Románia gratulált


-A A+

Vasárnaptól hat hónapon át Ausztria tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az ország Bulgáriától vette át, majd januárban Romániának adja tovább a tisztséget.

Bulgária hat hónapon keresztül "Egyesülve erősebbek vagyunk" jelmondattal vezette az Európai Unió Tanácsát. "Fontos időszak következik, amikor az Európai Unió jövőjéről fogunk vitázni, az unió jövőjéről, a közös európai politikákról, amelyek megalapozhatják a 2019. május 9-én Nagyszebenben sorra kerülő csúcstalálkozó témáit, amikor Románia lesz az Európai Unió Tanácsának elnöke" - szögezte le a külügyminisztérium.

A külügyi tárca közleménye szerint a következő hónapokban befejeződhetnek a Brexit tárgyalások, amely előzmény nélküli eset az EU történelmében, hogy egy tagország elhagyja az európai közösséget. "Ugyanakkor fontos időszak következik, amikor az Unió fejlesztési irányainak fontossági sorrendjét állítják fel, a többéves pénzügyi keretét dolgozzák ki, amely során intenzív alkudozásokra lehet számítani" - közölte a külügyminisztérium. Victor Negrescu, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter azt nyilatkozta, hogy Románia számára fontos lesz a következő fél év, amikor Ausztria mellett árnyék-elnökséget fog folytatni. 

Harmadjára tölti be Ausztria a tisztséget

Az EU-hoz 1995-ben csatlakozott Ausztria harmadjára látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Bécs már véglegesítette "Európa, amely védelmet nyújt" mottójú programját és annak prioritásait: az ország elsősorban a biztonság megerősítésére, a bevándorlás elleni küzdelemre, a versenyképesség fokozására, a digitalizációra, illetve Európa szomszédságának stabilitására kíván fókuszálni.

Ausztria emellett meg akarja erősíteni a szubszidiaritás elvét. Álláspontja szerint az EU-nak a nagyobb, közös fellépést igénylő kérdésekkel kellene foglalkoznia, míg a kevésbé jelentős ügyekben hátra kellene lépnie egyet, a tagállamokra vagy a régiókra hagyva a megoldást. Az osztrák kormány emellett erősíteni kívánja az ország "semleges közvetítői tevékenységét" az Európai Unión belül.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai csütörtökön Bécsbe látogatnak, ahol az osztrák prioritásokról egyeztetnek. A most kezdődő lesz az utolsó félév a 2019-es európai parlamenti választások előtt, ezért szakértők szerint különösen jelentősnek számít. A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest veszített a korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy a külügyi tanács üléseit már nem az elnöklő állam külügyminisztere, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.








EZT OLVASTA MÁR?

X