Trump már egyenesen Putyint hibáztatja a választási befolyásért
Pár nap alatt 180 fokos fordulatot vett Trump álláspontja az orosz beavatkozásról.
Hétfőn Helsinkiben Donald Trump amerikai elnök még azt állította – Vlagyimir Putyin orosz elnökkel összhangban –, hogy az oroszok nem avatkoztak be a 2016-os amerikai elnökválasztásba. Miután republikánus és demokrata párti politikai szereplők, de még a "baráti" Fox televízói is kritizálta az elnök szavait, ezért Trump kedden este azt nyilatkozta, hogy "nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen", szerdán pedig azt állította, hogy éppen az ellenkezőjét akarta mondani annak, amit végül kimondott.
Szerda este a CBS Newsnak adott interjúban az amerikai elnök azt mondta, Putyint tartja felelősnek a beavatkozásért, "mert ő felelős az országáért, ahogyan én tartom magam felelősnek azokért a dolgokért, amit ebben az országban történnek".
Trump arra a kérdésre, hogy egyetért-e az amerikai hírszerzés álláspontjával, amely szerint beavatkozás történt, azt felelte: már korábban is aazt mondta, hogy igen, egyetért velük.
Azt azonban nem akarta kimondani, hogy Putyin hazudik. "Nem akarok belemenni abba, hogy hazudik vagy sem", fogalmazott, hozzátéve: csak azt mondhatja el, hogy bízik a hírszerzésben.
Címlapi illusztrációnk forrása: Getty Images
- 33044 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33046 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33047 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33048 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33049 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33049 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni