Először kiállított nagybányai festmények láthatóak Kolozsváron


-A A+

Több festmény most kerül először nagyközönség elé a kolozsvári Művészeti Múzeum Hollósy Simon és a nagybányai művésztelep című tárlatán. Az iskolaalapító festőművész halálának száz éves évfordulójára emlékező kiállítás a 9. Kolozsvári Magyar Napokra készült, de már tíz nappal korábban, szerdán megnyitották.

A kiállításon a kolozsvári múzeum gyűjteményéből láthatóak festmények, a nagybányai művésztelep 1896-os kezdeteitől 1935-ig. Csupán két olyan festmény szerepel benne, amely az állandó kiállítás része, egy Thorma János festette női portré, illetve a múzeum gyűjteményében található egyetlen Hollósy-mű. Több olyan alkotást is kifüggesztettek, amely eddig sosem szerepelt kiállításon, például a szintén művésztelep-alapító Réti István Nagybányai malom című munkáját.További két művet rossz állapota miatt nem állíthattak ki, hívta fel a figyelmet Iacob Attila kurátor. Egyetlen festményt restaurált a múzeum erre az alkalomra, Iványi-Grünwald Béla Tájkép egy faluval című alkotását.A kiállítás szervezői nem tartották fontosnak a festmények készítésének időpontját feltüntetni, inkább az alkotók nagybányai tevékenységének kronológiája alapján helyezték el a műveket. Így az első teremben az alapítók, Hollósy Simon, Thorma János, Réti István, Ferenczi Károly és Iványi-Grünwald Béla festményei láthatóak, a középső teremben a második generációval, Ziffer Sándorral, Mikola Andrással és Szolnay Sándorral folytatódik a sor, a harmadik teremben pedig az utánuk következő művészek szerepelnek. A negyedik teremben Kusztos József néhány festménye látható, ő csak rövid ideig alkotott Nagybányán, viszont plein-air kísérletei miatt a nagybányai szellemi örökséghez kapcsolható.

A festmények kontextusba helyezéséhez mindenképp ajánlott tárlatvezetéssel megnézni a kiállítást, ebből román és magyar nyelvűt is szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok alatt, a program már elérhető. A kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között látogatható.

Akkor lesznek igazán elégedettek, ha sikerül a Magyar Nemzeti Galéria jelentős nagybányai gyűjteményéből is kölcsönözni, ehhez azonban meg kell találni az anyagi forrásokat, hangsúlyozta a megnyitón Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató. Addig is „ébren kell tartani a tüzet”, fogalmazott. A budapesti múzeum gyűjteményének jelentős része 2008-ban már járt Romániában, a Csíki Székely Múzeum Nagybányai Művésztelep című tárlatán.

A szeptember 2-ig nyitva tartó kiállítás katalógusát a 9. Kolozsvári Magyar Napok keretében, augusztus 18-án mutatják be, ekkor jelen lesz Szakács Imre szentendrei festőművész is, aki a Nagybányán alkotó művészek szellemi örököse, és néhány munkáját Hommage à Hollósy Simon címmel ki is állította a Bánffy-palotában.








EZT OLVASTA MÁR?

X