Száz év történelem: a Kolozsvári Magyar Napokon mutatják be a sorozat második részét


-A A+

Magyarok Romániában – száz év történelem címmel az elmúlt száz év történelmi eseményeit felölelő dokumentumfilm második részét mutatják be augusztus 21-én, kedden 19 órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának aulájában (Tordai út 4. szám).

Az eseményen részt vesz Vig Emese rendező, Bárdi Nándor szakmai irányító és Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke. Ezt megelőzően, 18 órától ugyanitt megtekinthető lesz a sorozat első, az I. világháború kitörésétől a Trianonig vezető útról szóló része.

„1920. június 4. után a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarság háta mögül eltűnt a magyar állam. És helyette jött a román nemzet államépítő intézményesítése a maga új apparátusával: a jegyző, a csendőr, az ortodox egyház, az állami tanító, az adóhivatalnok, amellyel szemben Erdély magyar kisebbsége teljesen védtelen volt. Hogyan szembesült ezzel a közösség? Milyen lehetőségek álltak rendelkezésére az erdélyi magyarságnak? Hogyan jutottak el a történelmi tények elfogadásától az Erdélyből távozó Makkai Sándor püspök Nem lehet! - kimondásáig, majd az Ahogy lehet!-felkiáltásig? Trianontól a Belvedere-ig. Az erdélyi magyarság Nagy-Romániában címmel a két világháború közötti útkeresést mutatja be a Magyarok Romániában második része” – szól a film beharangozója.

A dokumentumfilm az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című centenáriumi évre tervezett programsorozatának keretében készült. A programsorozat célja az erdélyi magyarok múltjának bemutatása, ezáltal pedig mindazoknak az értékeknek reflektorfénybe helyezése, amelyekkel a magyar közösség az elmúlt száz évben hozzájárult Románia fejlődéséhez.

„Azt szeretnénk, hogy a többség és kisebbség új nemzedékeit ne a párhuzamos történelmi szemléletei közötti szakadék válassza el, hanem a közös jövő építése kösse össze. El akarjuk mondani saját álláspontunkat, hiszen azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évszázad megítélésében jelentős eltérés van a román és a magyar történész-társadalom szemléletében, a közös történelem kidolgozása rendre elakadt” – áll az RMDSZ csütörtöki hírlevelében.

A dokumentumfilm-sorozatban a szakma legnevesebb történészei mondják el az elmúlt száz év eseményeit. A filmekben sok archív, főleg korabeli híradókból származó felvételt használnak. A további részek kapcsán újabb vetítéseket szerveznek a következő időszakban.








EZT OLVASTA MÁR?

X