Négy irodalomhoz közel álló hölgy életének kolozsvári helyszíneit mutatta be Egyed Emese irodalomtörténész a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett sétán. Az ő életük kevésbé látható, ezért sorozatot indítana a hasonló találkozásokból, derült ki.

Aki bírta tartani a lépést a gyorsléptű, spontánul csapongó sétavezetővel, érdekes irodalomtörténeti részletekről szerezhetett tudomást és két izgalmas kolozsvári udvarba is beléphetett.Szendrey Júliáról például kevesen tudják, hogy az Andersen-mesék első magyar nyelvű kiadását ő fordította. A körút első állomásai között volt az egykori Biasini-szálló, ahol minden március 15-én megkoszorúzzák a Petőfi-emléktáblát, amelyen Szendrey Júlia mindössze „és neje”-ként szerepel, pedig a táblát történetesen egy leányiskola állíttatta. „Így kezdődik a felejtés” – mondta Egyed Emese. Ellensúlyozásként az irodalomtörténész felolvasott egy részletet Szendrey Júlia Kolozsváron írt naplójából.A város, ahol azért tartózkodott, hogy megtudjon valamit elveszett férjéről, a magány helyszíne volt Szendrey Júlia számára. A városban töltött hónapok alatt kisfiával annak a Szathmáry Pap családnak a házában is lakott, amelyikből a híres fotós és festő, Szathmáry Pap Károly származik. Kolozsvári éveinek másik helyszíne a Petrichevich-Horváth ház, ahol ma az Erdélyi Történeti Múzeum működik.A sétavezető a Szendrey Júliához kapcsolható kolozsvári helyszínek mellett három további hölgy életéből is felvillantott egy-egy szeletet: Újfalvy Krisztina átmeneti szálláshelyeit, Wass Ottília főtéri házát, Cs. Gyimesi Éva egykori iskoláját és munkahelyét, a BBTE Bölcsészkarát mutatta meg.

Wass Ottília grófnő (1829 és 1917) nem csak művelt és világjárt volt, hanem szociálisan is rendkívül érzékeny és aktív: könyvtárát például egy szászvárosi iskolára hagyta. Ujfalvy Krisztinára (1761-1818) amazonként emlékszik az utókor, külön élt ugyanis férjétől és jegyzőként dolgozott. Emellett verseket is írt, néhány költeményéből nóta lett (verses leveleit nemrég tette közzé az EME Egyed Emese szerkesztésében).

A séta negyedik szereplője kortárs szerző és gondolkodó, a 2011-ben elhunyt Cs. Gyimesi Éva volt, az irodalomelmélet egyedi hangja, a kolozsvári bölcsészkar elitképzőjeként működő Láthatatlan Kollégium alapítója, akit akár emberjogi harcosnak is lehetne nevezni Egyed Emese szerint, hiszen a rendszerváltás előtt a tanári kihelyezések ellen küzdött, a rendszerváltás után politizálni kezdett, majd a politikai intézményrendszerben csalódva más utat keresett a közéleti tevékenységre, megírta például a Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című könyvét. Tragikus halála után több mint hét évvel éppen ideje elkezdeni beszélni róla, tette hozzá Egyed Emese.

Irodalomtörténészként Egyed Emese valószínűleg mélyen átérzi azt az értéket, ami egy dokumentum, például egy eseményről készült fénykép jelenthet az utókor számára, ezért javaslatára a séta résztvevői minden helyszínen csoportfelvételt készítettek.