Így ünnepelték a 220 éves nagyváradi magyar színjátszást


-A A+

Két premierrel, könyvbemutatóval és a Szigligeti Társulat örökös tagja címek átadásával ünnepelte a Szigligeti Színház a nagyváradi magyar színjátszás 220. évfordulóját, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az 1798. augusztus 26-án, a Kótsi Patkó János kolozsvári társulata által előadott A süketnéma vagy A passionátus pipás című első nagyváradi magyar nyelvű színielőadásra emlékezve, augusztus 21-26. között ünnepi eseménysorozatot tartott a Szigligeti Színház. Az ünnepi hét programjában két premier, könyvbemutató, koszorúzás, valamint a Szigligeti Társulat örökös tagja címek átadásával egybekötött nyílt társulati gyűlés kapott helyet.

Augusztus 21-én, 20 órától az Utcakölykök című előadás díszbemutatójával vette kezdetét a Szigligeti Színház által szervezett ünnepi eseménysorozat: a Tóth Tünde által rendezett, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel partnerségben színpadra állított produkcióban a Szigligeti Társulat művészei mellett csaknem negyven gyermekszereplő lépett színpadra. A produkció a 2018/2019-es évadban bemutatásra kerülő Olivér! című musical alkotótáborának élményanyagát dolgozta fel, s mintegy előrevetíti a Charles Dickens világhírű művéből született zenés előadást.

Ősszel jelenik meg a nagyváradi színjátszás monográfiája

Az ünnepségsorozat augusztus 25-én, Nagy Béla új, 33 levél egy megtépázott babérkoszorúból című, készülődő új kötetének bemutató beszélgetésével folytatódott. A Szigligeti Színház életműdíjas egykori irodalmi titkárával Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, valamint Biró Árpád Levente kommunikációs felelős beszélgettek. Nagy Béla elmondta, a nagyváradi színjátszás történetét feldolgozó öt monografikus mű mellett, ő mindig az olvasmányosságra törekedett, arra, hogy a levéltári kutatómunkája során felfedezett színháztörténeti adalékokat a nagyközönség számára is hozzáférhetően tudja közzétenni.Az ősszel megjelenő kötetben így harminchárom esszé kapott helyet, amelyek egy része korábban már megjelent a Bihari Napló 1998-as cikksorozatában, más részük viszont teljesen új anyag. A harminchárom színházi esszé mellett a szerző ugyanannyi ritka, vagy sajtónyilvánosságot még egyáltalán nem látott szövegeket publikál.A szombati programokat Ács Tibor színművész síremlékének avatása zárta, amelyen ifj. Kovács Levente elszavalta Kányádi Sándor Kovács György utolsó monológja című költeményét.

A nagyközönség bevonzása a cél

Augusztus 26-án 16 órától nyílt társulati gyűlésre került sor. Az ünnepi esemény megnyitóján a Szigligeti Társulat Selmeczi György Szigligeti című előadásának betétdalát énekelték el, ezt követően Czvikker Katalin főigazgató a színház zárókő-dokumentumából idézett, és elmondta: a 220. évfordulóra szervezett események hűen tükrözik a színház múlt iránti tiszteletét és új iránti fogékonyságát egyaránt.

Ezt követően Czvikker Katalin főigazgató Holló Kinga egyedi alkotásait, a nagyváradi magyar színjátszás 220. évfordulója alkalmából készített grafikákat adta át a Szigligeti Színház támogatóinak: köszönetét fejezte ki Biró Rozália és Szabó Ödön országgyűlési képviselőknek, Pásztor Sándornak, a Bihar Megyei Tanács elnökének, Derzsi Ákos szenátornak, Pető Dalma helyi tanácsonak, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek, a Várad Kulturális Folyóiratnak, illetve a Bihari Naplónak.

Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, ünnepi beszédében elmondta, a társulat törekvése, hogy minél szélesebb közönség számára tegye hozzáférhetővé a színházba járást. Éppen ezért, a 2018/2019-es évad repertoárját is a kiegyensúlyozottság jellemzi, amennyiben klasszikus és kortárs előadások egyaránt helyet kaptak a tervezett bemutatók sorában.

Az ünnepi társulati gyűlés következő mozzanataként Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa Hétköznapok és ünnepek. Emlékek a nagyváradi színjátszás két évszázados történetéből címmel tartott előadást.

Posztumusz elismerés Csíky Ibolyának és Kelemen Istvánnak

A Szigligeti Társulat örökös tag-címeket adományoz azon kiemelkedő színházi egyéniségek számára, akik tehetségükkel, áldozatvállalásukkal és teljes munkásságukkal a legmagasabb szinten képviselték egyetemes emberi értékeinket a színpadon és azon kívül egyaránt. A nagyváradi magyar színjátszás 200. évfordulóján, 1998-ban öt személy részesült ebben az elismerésben: Miske László, Cseke Sándor, Varga Vilmos és Gulácsy Albert színművészek, illetve Szabó József Ódzsa rendező.

A Szigligeti Színház vezetősége döntése értelmében 2018-ban, a nagyváradi magyar színjátszás 220. évfordulóján két személyt – Kelemen István dramaturgot, színháztörténészt, a Szigligeti Társulat egykori művészeti vezetőjét, valamint Csíky Ibolya színművésznőt, a nagyváradi és erdélyi színházművészet kiemelkedő egyéniségét – részesítette örökös tagság-díjban.

Nagy Béla egykori irodalmi titkár laudációjában kiemelte: „Amikor a Szigligeti Színház fővezetése úgy döntött, hogy Kelemen Istvánt posztumusz örökös tagsággal tiszteli meg a legméltóbbak egyikének ítélte oda ezt a címet”. Az emléklapot a díjazott özvegye, Kelemen Márta vette át, aki Pilinszky Harmadnapon című költeményét idézve mondott köszönetet e kiemelkedő színházszervező emlékének életben tartásáért.Ezt követően Hajdu Géza mondott laudációt, kiemelve, hogy Csíky Ibolya „pótolhatatlan űrt hagyott maga után nemcsak családja, kollégái, de úgy érezzük, a színházba járó közönség szívében is, azokéban, akik ismerték és szerették őt, s talán rajongtak is érte. Nem is csoda, isteni, sokoldalú tehetséggel megáldott, varázslatos egyéniség volt. Negyvennyolc éves nagyváradi szolgálata nem maradt visszhang nélkül, nem tűnt csak úgy el a süllyesztőben. Hiányát ma is érezzük. Hiányzik a színpadról, az öltözőből. Hiányzik mosolya, hangja, megnyugtató, békét sugalló egyénisége. (...) Nekünk, akik ismertük és szerettük, Csíky Ibolya örök.” A díjjal járó oklevelet Vindis Andrea színművésznő, Csíky Ibolya lánya vette át.

Az ünnepi eseménysorozatot a Fekete Sas palotánál elhelyezett emléktábla koszorúzása, valamint Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiájának (rendező: Hunyadi István) bemutatója zárta.








EZT OLVASTA MÁR?

X