FRISSÍTVE - Alföldi Róbert levelet írt a „balhézó” Székely Csabának és Gáspárik Attilának


-A A+

„Ez a balhétok – igen, biztosan hogy mindkettőtöknek igaza van – nagyon kétségbeejtő” – írta Alföldi Róbert magyarországi színész, rendező Székely Csaba marosvásárhelyi drámaírónak és Gáspárik Attilának, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójának címzett levelében. FRISSÍTÉS: Gáspárik szerint nem a Facebook az érdemi viták helye.

Székely Csaba vasárnap este tette közzé a Facebook-oldalán a levelet, amelyet Alföldi Róbert a drámaíró és a színházigazgató pénteki nyilatkozataira reagálva írt.

Alföldi levelének előzményeként Székely Csaba pénteken keserű hangú Facebook-bejegyzésben nehezményezte, hogy valamennyi nagyobb játszóhelyű marosvásárhelyi színház elzárkózott a Vitéz Mihály című darabjának a bemutatásától és közölte: szakít Marosvásárhellyel. Gáspárik Attila a Maszolnak elmondta, bántónak tartja Székely Csaba bejegyzését. Emlékeztetett arra, hogy a drámaírónak jelenleg három darabját játsszák a marosvásárhelyi magánszínházakban, illetve hogy ő a legtöbbet játszott szerző a Nemzeti Színházban. Leszögezte azt is, hogy a drámaíró eddig egyetlen darabbal sem kereste meg az általa vezetett intézményt.

„Nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha az általam kultúrlényeknek tartott emberek is egymásnak esnek a szakmámban” – írta Alföldi Róbert békítő szándékú üzenetében, amellyel arról próbálja meggyőzni a két felet, hogy beszéljék meg egymással a sérelmeiket.

Alföldi Róbert levelének közzététele után Gáspárik Attila Facebook-oldala elérhetetlenné vált. A színházigazgató megkeresésünkre egyelőre nem reagált.

Alföldi Róbert 2008 és 2013 között a budapesti Nemzeti Színház igazgatója volt, azóta szabadúszó színész, műsorvezető és rendező. A Budapest Sportarénában egyetlen alkalommal látható, a bibliai történetet napjainkba helyező Passio XXI című előadást Székely Csaba drámájából rendezte.

Gáspárik nem a Facebook-on vitázna

„Sokra értékelem a Facebookot, de nem hiszem, hogy érdemi vitákat ott le lehet folytatni. Érdemtelennek tartom, hogy Székely Csaba postás funkciót töltsön be, ha Alföldi Róbert üzenni akar, megtalál, vagyunk olyan jó viszonyban" - reagált Gáspárik Attila a közösségi oldalon megosztott levélre. „Teátrális gesztusokat meg én is tudok, de nem szeretném a Nemzeti Színház méltóságát, a hosszú évek alatt felépített presztízsét köztéri bohóckodásnak kitenni” - írta 








EZT OLVASTA MÁR?

X