Online vesz részt az Országos Színházi Fesztiválon a kolozsvári társulat


-A A+

A kolozsvári színház a 2018/19-es évadban újra műsorra tűzi Tony Kushner Angyalok Amerikában I-II. című darabját. A kétestés előadás október 20-án és 21-én 18 órai kezdettel látható a Stúdióban.

A színház közleménye szerint a Victor Ioan Frunză által rendezett előadás meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra. A legfontosabb romániai színházi találkozó keretében az előadást a bukaresti fesztiválközönség élő közvetítésben követheti majd, melyre a kolozsvári színház stúdiójából kerül sor. A különleges színházi esemény időpontja október 27-e és 28-a, mindkét alkalommal 19 órai kezdettel. Jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.A két előadás több szálon futó cselekményének középpontjában egy New Yorkban élő homoszexuális pár áll, akik a korabeli társadalom perifériáján élnek. A dráma összes szereplője valamilyen kisebbség tagja (melegek, zsidók, mormonok), akiket azonban emberi oldalukról mutat be az előadás. Az előadást négy díjra jelölte a Román Színházi Szövetség (UNITER), melyből Bogdán Zsolt elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat Roy Cohn megformálásáért.

Az előadásban Bogdán Zsolt, Árus Péter, Imre Éva, Bodolai Balázs, Szűcs Ervin, Kató Emőke, Balla Szabolcs és Tordai Tekla látható. Díszlet- és jelmeztervező: Adriana Grand.








EZT OLVASTA MÁR?

X