Iskolai foglalkozást indít a marosvásárhelyi színház


-A A+

Osztályterem-színházi foglalkozást indít a 2018/2019-es évadtól kezdődően a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kő, papír, olló címen. A Pass Andrea azonos című drámájából készült előadást és az ehhez szervesen kapcsolódó drámafoglalkozást péntektől kezdődően viszi ki a színház az iskolákba.

A színház közleménye szerint a Kő, papír, olló 16-19 éves diákokat céloz meg. A színészek a játékhoz az osztályterem térbeli adottságait és berendezési tárgyait használják föl.  A program tanítási időben zajlik, így az iskola nevelési-oktatási programját szervesen kiegészítve vonja be a diákokat a színház világába, és teszi a színházat magát a tanulási folyamat részévé, a világ és önmagunk megértésének terepévé.A Kő, papír, olló három érettségi előtt álló kamasz barátságán keresztül avat be a pályaválasztás előtt állók nehézségeibe és küzdelmeibe.  Az előadás megtekintését követően, az előadásból kiindulva feldolgozó foglalkozásokra kerül sor.  A drámafoglalkozás-vezető feladata megtalálni azt a fókuszkérdést, amelynek segítségével az adott korosztály kapcsolódni tud az előadáshoz.

Az előadást Csíki Szabolcs, Gecse Ramóna és Kádár L. Gellért játsszák, a drámafoglalkozást Fülöp Erzsébet és Berekméri Katalin vezetik, a dramaturg Adorján Beáta.

A foglalkozás összesen 2 órát vesz igénybe, az egységes jegyár 5 lej, érdeklődni Suflea Adél Fridánál (0743 854 707) illetve Szász Melindánál (0742 251 647) lehet, olvasható a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X