Eric-Emmanuel Schmitt francia író lesz a vendége az Országos Színházi Fesztiválnak


-A A+

Az elmúlt idők egyik legolvasottabb francia írója, Eric-Emmanuel Schmitt lesz a vendége az Országos Színházi Fesztiválnak (FNT), amelyen erdélyi magyar színházak előadásait is bemutatják.

A francia író a Humanitas könyvkiadó meghívására látogat Bukarestbe, ahol bemutatják legújabb regényének román kiadását.

Az író részt vesz egy másik regénye, a Noé gyermeke alapján készült színházi előadáson is, amelyet a bukaresti Metropolis Színház mutat be Chris Simion-Mercurian rendezésében a fesztivál keretében. Románia legrangosabb színházi seregszemléje október 19. és 29. között zajlik a román fővárosban.

 A szervezők az idén is meghívták több erdélyi magyar színház produkcióit. Így jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely Bocsárdi László rendezésében az Alice című előadását mutatja be. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim által rendezett, Részegek című Ivan Viripajev-drámát viszi színre. Meghívást kapott a Kolozsvári Állami Magyar Színház is, amely Tony Kushner Angyalok Amerikában című kétestés produkcióját mutatja be a román közönségnek.     

Több év után ismét ott lesz a rangos bukaresti seregszemlén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Matei Visniec román drámaíró Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című, Zakariás Zalán által rendezett előadásával. A fesztivál rendszeres résztvevőjének számító temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a szintén Radu Afrim által rendezett Rabenthal című előadást mutatja be. Meghívást kapott a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház is, amely a Frenák Pál rendezte TO_R című produkciót viszi színre.

A bukaresti seregszemle egyéb magyar vonatkozású produkciói közé tartozik a bukaresti Odeon Színház Gardénia című előadása, amelyet rendezőként Balázs Zoltán jegyez. A Nagyszebeni Radu Stanca Színház pedig Székely Csaba erdélyi drámaíró 10 című drámáját adja elő Radu-Alexandru Nica rendezésében.








EZT OLVASTA MÁR?

X