Böngészhető a marosvásárhelyi könyvvásár programja
Közzétették a november 14. és 18. között zajló 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár összesített programját.
A főbb programpontokat már október eleji sajtótájékoztatójukon ismertették a szervezők: Kemény István, Oravecz Imre és Tolnai Ottó is részt vesz a könyvszemlén, a színházban Katona László, Mucsi Zoltán és Scherer Péter lép színpadra, Koltai Róbert pedig ősbemutatóval készül. Most a könyvbemutatók, beszélgetések pontos időpontja is elérhető.A vásárra meghívott költők november 16-án, péntek este hét órakor találkoznak a közönséggel a Versajándék Vásárhelynek - Mai magyar költők estje címmel megszervezett eseményen a Nemzeti Színház kistermében. Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre és Tolnai Ottó vesz részt a beszélgetésen, amelyet Gáspárik Attila, a színház igazgatója és Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője moderál.
A vásáron több erdélyi szerző új kötetét is bemutatják: többek között Kovács András Ferenc, Fekete Vince, Visky András és Markó Béla is új könyveket jelentetett meg. Centenáriumi mítoszrombolás címmel Lucian Boia történész Koinónia kiadónál megjelent Az 1918-as nagy egyesülés; Nemzetek, határok, kisebbségek című könyve kapcsán Rostás Péter István fordító és Lázok Klára történész beszélget szombat délután négy órakor. A könyvvásár programjában számos gyermekeknek szóló esemény is szerepel, A füttyös legény – Csángó népmesék című kötet kapcsán például népi hangszerbemutatót is szervez a Gutenberg kiadó és a Hagyományok Háza.
A könyvvásár honlapján virtuálisan már ismerkedhetnek az érdeklődők 14 erdélyi kiadó kiemelt újdonságaival.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni