Meghalt Eimuntas Nekrošius világhírű litván színházi rendező


-A A+

Hétfőről keddre virradó éjjel hirtelen elhunyt Vilniusban Eimuntas Nekrošius világhírű litván színházi rendező, a „Meno Fortas” társulat alapítója és művészeti vezetője, írja a rendező rokonának, Arvydas Nekrošiusnak Facebook-posztjára hivatkozva a Szabadság napilap.

Eimuntas Nekrošius november 21-én töltötte volna be 66. életévét.A litván rendező előadásaira a repetitív háttérzene, a tánc és mozgás, valamint a természetből származó elemek, víz, tűz, szél, jég, kő használata jellemző. Egy másik kiemelkedő litván alkotó, Saulius Šaltenis színdarabjából a Klaipėda Drama Theatre társulatával színpadra állított előadását, a Sons of a Bitch (Kurafiak) címűt a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál is műsorra tűzte november 28-án, szerdán este hat órától.

A budapesti Nemzeti Színház honlapján szereplő életrajz szerint Eimuntas Nekrošius 1952-ben született egy kis litván faluban, ahol 18 éves koráig élt földműves családjával. Ezt követően a Vilniusi Állami Konzervatóriumba jelentkezett, majd egy év elvégzése után a moszkvai Állami Színházművészeti Főiskola rendező szakára nyert felvételt. Rendezőként először a Kaunas-i Drámai Színházban mutatkozott be, később a vilniusi Állami Ifjúsági Színházban dolgozott.

Nekrošius számos nemzetközi színházi díjat kapott: Othello című darabjáért „Arany Maszk” díjat nyert, a „Legjobb külföldi előadás” kategóriában, rendezőként pedig Sztanyiszlavszkij-díjjal jutalmazták. 2002-től számos operát is rendezett a többi között Firenzében, a milánói La Scalában, a moszkvai Bolsoj Színházban, a Litván Nemzeti Operaházban. Legfontosabb kitüntetései: a Litván SzSzK Állami díja (1983), a Szovjetunió Állami díja (1987), az Orosz Föderáció Állami díja (1999), az „Új európai színházi realitás” díj (1991). 1992-ben az Európai Színházi Unió a legjobb európai rendezőnek választotta.








EZT OLVASTA MÁR?

X